Ellopták Dublin védőszentjének szívét
2012. március 5. 11:34 MTI
Ellopták az ír főváros védőszentjének, Szent Laurence O'Toole-nak a szívét, amelyet a 12. század óta őriztek a dublini Christ Church katedrálisban.
Korábban
Az egykori dublini érsek utolsó földi maradványának eltűntét szombat délután fedezték fel. A tolvaj felfeszítette a templom falára erősített fémketrecet, amelyben egy szívalakú fa ereklyetartóban őrizték a nagy becsben tartott relikviát.
A rendőrség szerint elképzelhető, hogy a tettes péntek este elrejtőzött a templomban, és szombaton reggel, a nyitás után távozott a szívet tartalmazó ládikával. A nyomozók vizsgálják a felvételt, amelyet egy videokamera készítette a katedrálisból szombat délelőtt távozó mintegy negyven személyről.
Laurence O'Toole 1162 és 1180 között volt Dublin érseke, és nagy tiszteletnek örvendett békítő és karitatív tevékenysége miatt. 58 évesen halt meg Észak-Franciaországban, éppen egy békemisszió közben. Halálos ágyán nem végrendelkezett, mondván, hogy nincs egy fillérje sem. 1225-ben avatták szentté, miután sokan azt állították, hogy csoda történt velük a sírjánál.
A szíve volt utolsó megmaradt földi maradványa, mivel testének többi része már a 16. századi reformáció idején eltűnt egy angliai templom temetőjéből. Az írországi templomokban az utóbbi időben több nagy feltűnést keltő ereklyelopás történt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap