Háborút jósolt az észak-ír miniszterelnök
2012. január 5. 16:42 BBC News
Peter Robinson már az egyik unionista politikus 1981 végén történt meggyilkolásakor arra figyelmeztetett, hogy "háború" robbanhat ki, az erőszak pedig eszkalálódik Észak-Írország és Nagy-Britannia között – derült ki levéltári forrásokból.
Korábban
A figyelmeztetés a hivatalban levő észak-ír miniszterelnök és Ewart Bell közötti, késő éjszakába nyúló beszélgetés idején hangzott el, miután 1981 novemberében az IRA megölte Robert Bradford dél-belfasti képviselőt. Ekkor Robinson azt mondta beszélgetőpartnerének, hogy a „háború” még karácsony előtt kitörhet.
Robinson saját házában kereste fel Bellt, majd másnap biztonsági tanácsot hívtak össze az egyik észak-ír kormányzati épületben, a Stormontban. A politikus olyan emberrel szeretett volna találkozni, akinek – mint fogalmazott – „füle van az ilyen esetekben”. A tanácskozáson jelen volt Jim Prior külügyminiszter, Sir Jack Hermon, a rendőrség vezetője, valamint Sir Richard Lawson tábornok.
Robinson attól félt, hogy London az akkor folyó brit-ír tárgyalások során „úgy próbál megszabadulni tőlünk, hogy egy Ír Köztársaságba kényszerít minket”. A politikus azt is javasolta, hogy a biztonság érdekében zárják le a határokat – olvasható a napokban napvilágot látott kormányzati dokumentumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap