90 éve született Nixon

2003. január 8. 13:30

Akárcsak más Nixon-dátumokon, születése csütörtöki 90. évfordulóján is tevékenységének más fejezeteire emlékeznek vissza elsőként saját országában és megint másokra a világ különböző pontjain.

Richard M. Nixon
Az Egyesült Államokban ma is az első és mindmáig egyetlen olyan elnökként emlékezetes, aki lemondásra kényszerült - különben ugyanis alkotmányos vádemeléssel, impeachment-tel távolították volna el hivatalából, noha nem egészen két évvel korábban fölényes választási győzelemmel szerzett négyéves első elnöksége folytatására újabb, második mandátumot. Kínában ma is elismeréssel és féltve őrzik 1972-es pekingi látogatásának emlékét és az akkor kimunkált kínai-amerikai közleményt. Az indokínai térség országaiban egyszerre látják annak az embernek, aki éveken át hadat viselt ellenük, de annak is, akinek elnöksége alatt elhallgattak a fegyverek (és végső soron létrejöttek a feltételek Hanoi győzelméhez).

Nixon élete (1913 január 9 - 1994 április 22) és elnöksége (1969-1974) csupa ellentmondás - self-made manként a maga erejéből emelkedett a csúcsra és a szó szoros értelmében maga tette nyakára a hurkot, illetve az ellene végzetes bizonyítékul szolgáló magnetofonszalagot. A világpolitikában azonban alighanem ennél is maradandóbb nyomot hagy az a "politikai holdraszállás", amelyet éppen az őhozzá közel álló amerikai konzervatívok által gyűlölt kommunista Kínában hajtott végre 1972 februárjában. Nemcsak a szenzáció miatt: az elnöki vizit bekapcsolta a nagyhatalmi játékba a világ legnépesebb, ám addig elszigetelt országát, amely akkor kemény konfliktusban állt az Egyesült Államok számára legfőbb fenyegetést jelentő Szovjetunióval.

Richard M. Nixon 1913. január 9-én született egy kis kaliforniai farmon, kiváló eredménnyel végezte iskoláit és a Duke University Law School jogi diplomáját szerezte meg. 1940-ben kötött házasságából két lánya született. A második világháborúban a haditengerészet tisztjeként szolgált, leszerelése után a fáma szerint egy apróhirdetésre jelentkezett képviselőjelöltnek és meg is választották, 1950-ben pedig republikánus szenátori mandátumot szerzett. A kongresszus tagjaként a kommunistaellenes hajszát folytató McCarthy-bizottságban is aktív szerepet játszott. 1952-ben Dwight Eisenhower, a népszerű Ike oldalán alelnökké választották. 1960-ig töltötte be ezt a tisztséget, ám Ike elnökségének lejártával ő maga alul maradt a demokraták vonzó fellépésű jelöltjével, John F. Kennedy szenátorral szemben.

"Sivatagi átkelésének" nyolc éve alatt ügyvédi és előadói tevékenységéből tartotta fenn magát, sokat utazott világszerte, sikertelenül pályázott 1962-ben kormányzói posztra - ám 1968-ben ismét megszerezte pártjának elnökjelöltségét, majd az elnöki tisztséget is. 1972-ben minden addigit meghaladó többséggel választották újjá a Fehér Ház lakójává, ám 1974. augusztus 4-én lemondásra kényszerült annak a politikai botránynak következtében, amely Watergate-ügy néven vonult be az amerikai krónikákba. Még az újjáválasztási kampány idején, 1972-ben a washingtoni Watergate-luxuslakótömbben betörőket füleltek le, akik a Demokrata Párt választási irodájába hatoltak be. A szálak a Fehér Ház felé vezettek. Nixon azért bukott bele a főleg a sajtó egyre újabb leleplezései nyomán megállíthatatlanul terebélyesedő ügybe, mert sajátmaga készíttetett titokban magnófelvételeket - jövendő emlékirataihoz - az elnöki hivatalában folytatott megbeszéléseiről. Ez a tény a vizsgálat során kipattant és a felvételek bizonyították, hogy alig néhány nappal a betörés után arról tárgyalt munkatársaival, miként lehetne eltussolni az ügyet.

Így az amerikai politikai világban a hatalommal való visszaélés és az igazság elkendőzése volt az a morális vád, amelyet akkor és azóta is emeltek vele szemben. Elnökségének nemzetközi lépései viszont sokban átalakították a hidegháború első évtizedeiben éveiben testet öltött nemzetközi rendszert.

Nixon "megörökölte" a demokrata elnökök idején kiszélesedett és az ő idején csúcspontra jutott - általa újabb országokra kiterjesztett - indokínai konfliktust, de az ő elnöksége idején, 1973 januárjában születtek meg a párizsi békemegállapodások is, amelyek alapján véget ért az amerikai szerepvállalás a háborúban. Míg azonban a párizsi megállapodást elsöpörte a vietnami kommunista hatalom későbbi offenzívája, amellyel Dél-Vietnamban is megdöntötte a Washingtonnal szövetséges rendszert, a Nixon által Pekinggel és Moszkvával kötött megállapodások hatása azóta is érezhető.

Pekingi látogatása 1972 februárjában azért volt meghatározó politikai fordulat, mert a Mao Ce-tung vezette kínai kommunisták győzelme után az Egyesült Államok a Tajvanra menekült Csang Kaj-sek-rezsimet támogatta és Kína egyedüli képviselőjének tekintette - ezzel szinte Moszkva karjaiba lökve a pekingi kormányzatot. Nixont konzervatív republikánus politikusként nem érhette a kommunista-barátság gyanúja, éppen ezért hajthatta végre ő a fordulatot Washington kínai politikájában. Az időpont, nem sokkal a kínai-szovjet határincidensek után, különösen kedvező volt erre.

Az amerikai elnök olyan pillanatban látogatott Kínába, amikor országának még diplomáciai kapcsolata sem volt Pekinggel, erre még éveket kellett várni - viszont a vizitje idején aláírt sanghaji közlemény, amely diplomáciai kétértelműséggel ismeri el, hogy a Tajvani-szoros két oldalán (a Kínai Népköztársaságban és a Tajvani Köztársaságban) élő kínaiak egyetértenek abban: egy Kína van és annak Tajvan részét alkotja - ma is vitatott szerepet tölt be. Kína Tajvannal kapcsolatos országegyesítő politikája alapelvének tekinti, az Egyesült Államok ha csak lehet kerüli említését, Tajvan elutasítja.

A kínai-amerikai enyhülést követte az amerikai-szovjet megállapodás a stratégiai támadó fegyverek korlátozásáról, amely ugyancsak áttörésnek számított a maga idejében. Nixonnak külpolitikájában Henry Kissinger volt a jobbkeze, nemzetbiztonsági tanácsadóként, majd külügyminiszterként fontos szerepet játszott mind az elnök pekingi látogatásának előkészítésében, mind a szovjet-amerikai tárgyalásokban, mind a párizsi megállapodások elérésében, mind a Közel-Keleten. Kissinger később azzal a hasonlattal érzékeltette a saját szerepét, hogy a diplomata csak akkor lehet eredményes, ha érzékeltetni tudja tárgyalópartnereivel: mögötte áll valaki "a nagy bottal".

A Watergate-ügy előbb meggyengítette Nixon elnökségét - több munkatársa börtönbe került -, majd 1974 augusztus 8-án lemondásra kényszerítette. Nixonnak botrányos körülmények között kellett távoznia, csak azért nem emeltek vádat ellene, mert lemondása fejében utóda, Gerald Ford elnök kegyelmet adott számára. Nem maradt azonban élete végéig politikai pária: számos könyvet írt, újra beutazta a világot, találkozott a világ vezető politikusaival, elnöki könyvtára Yorba Linda településen, ahol született, hű embereinek állandó műhelyévé vált. Az 1994 április 22-én bekövetkezett halála előtti években ismét gyakran szerepelt a nyilvánosság előtt szenior államférfiként, temetésén nemcsak a republikánus Bob Dole szenátor mondott beszédet, de Bill Clinton akkori elnök is, no meg természetesen Henry Kissinger.

Watergate azonban azóta is fogalom - még a gate utótag is, amely minden vezető politikust érintő botrányban feltűnik, a világ minden táján.

Baracs Dénes, MTI

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma