Elutasította a román szenátus a levéltárak decentralizációját
2011. november 18. 18:04 MTI
A román szenátus elutasította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciójának a romániai levéltárak decentralizációjára vonatkozó módosító indítványát - közölte pénteken Albert Álmos szenátor.
Korábban
A román parlament felsőházában a levéltárak átszervezéséről szóló törvénytervezet volt napirenden, amelynek kapcsán az RMDSZ-frakció javasolta az állami levéltárak megyei önkormányzati tulajdonába való áthelyezését. Ezt a javaslatot azonban csak kilenc RMDSZ-es szenátor támogatta, százan ellene szavaztak, négyen pedig tartózkodtak.
Az RMDSZ szenátora szerint elkeserítő, hogy a román politikum húsz évvel a rendszerváltás után sem gondolkodik a levéltárak decentralizációján, és azok továbbra is a belügyminisztériumnak vannak alárendelve.
A szenátor szerint a levéltárak birtokában több száz éves értékes magyar iratok vannak, akárcsak az erdélyi önkormányzatok kétszáz éves iratai, amelyek megőrzése nem biztos, hogy prioritást jelent a román szakemberek számára. Sajnálatosnak tartja, hogy a román politikusok mentalitása szerint a levéltáraknak még mindig központosított rendszerben kell működniük. Albert Álmos ezt azzal magyarázza, hogy Romániában sokan még mindig "a teljes nemzetállam létrehozásáról álmodoznak".
A politikus azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy a kataszteri hivatalok is a belügyminisztérium alárendeltségében vannak, szerinte ezeknek is a megyei önkormányzatokhoz kellene tartozniuk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap