Befejeződött a Beleznay kastély felújítása
2011. november 17. 16:01 MTI
Befejeződött a Pest megyei Bugyi községben található Beleznay kastély belső felújítása: a korhűen helyreállított és újrabútorozott épületben a művelődési ház és a könyvtár mellett internet szoba, valamint ifjúsági és mezőgazdasági infópont is helyet kapott.
Korábban
Az öt évvel ezelőtti külső rekonstrukció után mintegy 60 millió forintból a belső átalakítás is lezajlott. A pénz nagy részét, mintegy 44 millió forintot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pályázatán nyertük, a többit önerőből biztosítottuk - közölte Somogyi Béla, a település független polgármestere.
A felújítás során olyan komplex szolgáltató és közművelődési célú tér létrehozása volt a cél, amely nemcsak a helyi, hanem a környékbeli lakosokat is fogadni tudja.
A belső átalakítással három hónap alatt végeztek, annak ellenére, hogy az önkormányzat és a kivitelező Munkabíró Kft. számos munkafázist folyamatosan egyeztetett a megyei kormányhivatal kulturális örökségvédelmi irodájával. Erre azért volt szükség, mert az épület műemléki védelem alatt áll - mondta a polgármester.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap