A nyugatnémet titkosszolgálatnak dolgozott a mobil gázkamrák megalkotója
2011. október 3. 09:40 BBC News
A mobil gázkamrák kidolgozásában résztvevő egyik magas rangú náci tisztviselő nyugatnémet kém lett a háború után – derült ki az NSZK titkosszolgálatának archívumából.
Korábban
A levéltár egyik iratából kiderült, hogy Walther Rauff egykori SS-tiszt Nyugat-Németország hírszerzésének (BND) dolgozott 1958 és 1962 között. A BND történetét kutató Bodo Hechelhammer szerint Rauff alkalmazása „politikailag és morálisan érthetetlen”.
Rauffnak végül sikerült elkerülnie a felelősségre vonást, 1984-ben halt meg Chilében. A vádak szerint az egykori tiszt 1941-ben csatlakozott a Harmadik Birodalom Bűnügyi Technikai Intézetéhez, ahol mozgatható gázkamrákat tervezett. A németek vereségét követően Rauff a náci háborús bűnösök paradicsomába, Dél-Amerikába menekült, és Chilében telepedett le. Az új élethez új nevet is választott, Enrico Gomez néven élt tovább.
A BND azonban felkereste új hazájában a szökevényt, hogy rávegye a Kubába utazásra és Fidel Castro utáni kémkedésre. Végül megtagadták a felvételét, de Rauff/Gomez még így is 18 ezer dollárt kapott a nyugatnémet hírszerzéstől. Hechelhammer szerint a háborús bűnös kétszer – 1960-ban és 1962-ben – is visszautazott az NSZK-ba, hogy részt vehessen a német hírszerzés kurzusain.
Noha később fény derült háborús szerepére, és a chilei rendőrség is letartóztatta, a BND támogatta és védte az egykori SS tisztet. Hechelhammer kutatásai szerint míg Rauff a kiadatás ellen harcolt, ügyvédi és bírósági költségeit a BND állta. Végül öt hónappal később, 1963-ban elévülésre hivatkozva szabadon bocsátották Rauffot. 1973-ban megint megkísérelték az egykori SS-tiszt számonkérését, de Pinochet kormányzata megtagadta az agg háborús bűnös kiadását. Utoljára 1983-ban próbálkoztak Rausch kikérésével, de ezúttal sem jártak sikerrel. Walter Rausch 1984-ben hunyt el, testét Santiago temetőjében helyezték örök nyugalomra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap