Történelmi eposszal tér vissza Tajvan Velencébe
2011. augusztus 22. 16:39 MTI
Négyórás, az 1930-as években játszódó történelmi eposszal száll versenybe a szeptemberi velencei filmfesztivál Arany Oroszlán-díjáért a tajvani Saideke Balai című film.
Korábban
Vej Tö-seng (Wei Te-sheng) történelmi drámája, amely a bennszülött lakosság lázadását ábrázolja a Tajvanon uralkodó japánok ellen, tíz éven át készült 24 millió dolláros - a helyi filmipar számára kiugró nagyságú - költségvetésből. A film producerei között volt az Ál/Arc, illetve a Vörös szikla rendezője, John Woo is.
Vej hétfőn a film bemutatása alkalmából köszönetet mondott a produkció több száz bennszülött, zömmel amatőr szereplőjének. A sajtótájékoztatón az alkotás egyik főszereplője, Vivian Hszu (Vivian Hsu) tajvani popsztár is megszólalt, aki bennszülött nőt alakít a műben. Mint megjegyezte, szerinte a bennszülötteknek ösztönös tehetségük van a színjátszáshoz. A 23 milliós Tajvan lakosságának két százalékát kitevő őslakosok főleg a sziget hegyvidéki területein élnek, hagyományosan földművelők vagy vadászok.
A tajvani filmgyártás az utóbbi húsz évben kevés eredménnyel büszkélkedhetett, Vej történelmi drámájához most nagy reményeket fűznek a szigetországban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Molotov nem ellenkezett, mikor feleségét a lágerbe küldték
- A kommunizmus áldozataira emlékezünk ma
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap