Megnyílik az Iseum Szombathelyen
2011. augusztus 11. 16:01 MTI
Időszaki kiállítással pénteken megnyílik és előzetes bejelentés nélkül is látogatható lesz az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház Szombathelyen.
Korábban
A pénteken nyíló tárlaton válogatást mutatnak be Piranesi egykori itáliai rajzművész rézkarcaiból - mondta el Sosztarits Ottó régész. A kiállításon látható több mint hetven metszet Róma templomait, építészeti emlékeit ábrázolja, amelyeket 1748-1774 között készített az olasz művész. A kollekciót a grazi egyetem régészeti intézetének gyűjteményéből származó istenképmások, szoborkópiák egészítik ki. Kiállítják a Scarbantia - mai nevén Sopron - Ízisz szentélyéből származó kőfaragványokat, feliratokat, domborműveket is.
Sosztarits Ottó szavai szerint a szombathelyi szentély a római korban a Duna vidék Ízisz-kultuszának központja volt. Felidézte, hogy a régészeti kutatás 2001-ben kezdődött el, majd csaknem egy évtizedes előkészület előzte meg az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház megnyitását. Az építkezés 2008 őszétől 2010 végéig tartott, mostanra már csak a garanciális javítások maradtak hátra.
A szombathelyi Iseum a Római Birodalom azon kevés szentélyeinek egyike, amely napjainkban komplex építészeti rekonstrukcióként jelenik meg - hangsúlyozta a régész. Az egykori szentély udvarát három oldalról keretező oszlopcsarnokot a rekonstrukció során zárt kiállítótérré alakították át. A márványból épült, 3. századi állapotot tükröző szentélyben a látogató nemcsak romokat vagy az alaprajzot látja, hanem egy funkcionális épületet is. "Aki belép a szentélybe, el tudja képzelni - látja, érzi - hogy milyen lehetett egy antik templom" - fogalmazott a szakember.
A tervezett állandó kiállításban interaktív módon, a 21. századi technika felhasználásával mutatják majd be a szentélyből előkerült több százezer régészeti lelet legjavát. A helyi anyagok, valamint a Pannónia területéről előkerült egyiptomi eredetű kultuszemlékek segítségével nem csak az Ízisz-kultusz, de reményeik szerint a római vallástörténet egésze is bemutathatóvá válik.
A szombathelyi Iseum felújítása és átépítése a régió kiemelt projektjeként mintegy 1,4 milliárd forint uniós támogatással valósult meg. A központi szentélyépület rekonstrukciója mellett megújult és kibővült az egykori fogadóépület, valamint hatalmas, majdnem ezer négyzetméteres múzeumi kiállítótér szolgálja majd a római múlt megismerését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.