Torinóban őrizhetik a világ első szögmérőjét
2011. augusztus 2. 08:28 New Scientist
A világ első szögmérője lehet az a 3400 éves tárgy, amelyet eddig csupán szintezőnek véltek és egy óegyiptomi építész sírkamrájából került elő.
Korábban
A geometriai eszközt 1906-ban találta Ernesto Schiaparelli Diar-El-Medinában, a Királyok Völgye közelében. A sír gazdája Kha volt, aki a 18. dinasztia korának (i.e. 1440-1350) egyik építészeként i. e. 1400 körül élhetett. A sírkamrában talált tárgyak arra utalnak, hogy Kha és Merit tehetős emberek voltak, az építész koporsójában megtalálták a Halottak Könyvének egyik legkorábbi kiadását is.
A férfi a túlvilági útra magával "vitte" a mérőszerszámait is, köztük két szintező lécet: az egyik aranyozott és díszes volt, nagy valószínűséggel az uralkodó ajándékozta meg vele építészét. A másik, kopott fából volt, vélhetően ezt használta Kha napi munkája során.
A régészek találtak egy modern háromszögvonalzóra emlékeztető "mérőműszert", de a leletek között előkerült egy fura faeszköz is, egy tárcsával "összedolgozott" négyszögletes üreges "kar", amelyet Ernesto Schiaparelli szintezőként írt le, a Torinói Egyiptomi Múzeum pedig, ahol jelenleg a lelet ki van állítva, mérlegként vagy szintezőként határozza meg a tárgy rendeltetését.
Amelia Sparavigna nemrég egy új elmélettel állt elő: a fizikus szerint a rejtélyes tárgy valójában egy szögmérő. Sparavigna szerint a kulcs a fura tárgy iránytűre emlékeztető díszítésében rejlik, ugyanis a középpontot 16 szirom vesz körül, melyeket 36 belső sarokkal rendelkező kör határol. Az egy-tizenhatod törtet gyakorta használták az egyiptomi matematikai műveletek során, ezért az olasz fizikus feltételezése szerint a szögmérő egy kettős skálát mutat, míg a belső az egyiptomi törtrendszerre utal, addig a külső a dekánt képezi le.
Kate Spence, a Cambridgei Egyetem régésze azonban kételkedik abban, hogy az eszköz precíz matematikai eszköz, azaz szögmérő lenne, ugyanis véleménye szerint csupán dekoratív ábrázolásokról van szó, melyek túl pontatlanok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.