Rekordszámú program az idei busójáráson
2011. február 7. 17:11 MTI
Minden eddiginél több, harminc helyszínen hetvenöt programmal várják az érdeklődőket a március 2-án kezdődő mohácsi busójáráson - adta hírül az Új Dunántúli Napló.
Korábban
Az UNESCO szellemi világörökségi listáján szereplő fesztivál hét napja alatt országos és nemzetközi rendezvényeket is kínálnak. Ilyen lesz a Katolikus Iskolák Országos Népzenei és Népművészeti Fesztiválja, a Schneider Lajos Országos Népdaléneklési Találkozó, s egyebek mellett az Országos Népzenei Tehetségkutató Verseny is.
Újdonság, hogy a Deák téren is felállítanak egy színpadot, ahol zenés, táncos rendezvényeket tartanak. A Sokac-révnél hatalmas kivetítőt állítanak fel, melynek köszönhetően azok is tudják követni a busók csónakos átkelését a Dunán, akik a nagy tömeg miatt nem jutnak a part közelébe. A busójárásra ötezer forint névértékű emlékpénzt ad ki a Magyar Nemzeti Bank A szellemi örökség elemei Magyarországon című sorozat nyitányaként.
A Duna-parti kisváros március 6-ra, vasárnapra várja a legtöbb látogatót, a busók felvonulására, a máglyagyújtásra több tízezren lesznek kíváncsiak. Akik szállást szeretnének foglalni, igyekezniük kell, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez a fesztivál ideje alatt nemcsak Mohácson, hanem a környező falvakban hiábavaló próbálkozás lesz - olvasható a baranyai napilapban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap