Emberi maradványokat találtak a skóciai Caithness vaskori lelőhelyén
2011. július 19. 11:54 BBC News
Emberi maradványokat találtak egy skóciai feltáráson. Az archeológusok egyelőre tanácstalanok a koponyadarabok és a lábszárcsontok korát illetően.
Korábban
A régészek értesítették a hatóságokat a maradványokról, melyek korát radiokarbonos vizsgálattal határozzák meg. Andy Heald archeológus tájékoztatása szerint a férficsontok háromezer, de az is lehet, hogy csak ötven évesek lehetnek. Amennyiben a maradványok több ezer évesek, akkor feltételezhető, hogy azok egy halotti szertartás keretében kerültek oda. Heald hozzátette, hogy az első koponyák 19. századi felfedezésekor a helyiek kannibalizmussal hozták összefüggésbe a leleteket, illetve háborús trófeának gondolták a maradványokat; ez a fajta értelmezés a brit régész szerint képtelenség.
A brit archeológus elmondta, hogy a Caithness területén fekvő további lelőhelyeken emberi és állati (ló és kutya) maradványokat is találtak, melyeket háromszáz évvel a hely elhagyása után vihettek oda. Heald szerint talán egy megemlékező jellegű szertartás miatt szállíthatták a helyszínre a csontokat. Caithness sajátossága, hogy területén több vaskori kőház (broch) található, mint bárhol máshol Skóciában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.