Darwin belebetegedett világkörüli expedíciójába
2011. május 11. 14:27 MTI
Charles Darwin (1809-1882) angol természettudós, az evolúciós elmélet kidolgozója nagy árat fizetett legendás világkörüli felfedező útjáért, amelynek három igen súlyos betegséget is "köszönhet" - állítja egy amerikai kutató, aki az éves történelmi klinikapatológiai konferencián ismertette elméletét.
Korábban
A tanácskozást évente rendezik meg az Egyesült Államokban, amelyen a modern diagnosztikai ismeretek tükrében igyekeznek megfejteni egy-egy híres személyiség halálának okait. Az idei rendezvényen Charles Darwin került az érdeklődés középpontjába.
Charles Darwin az ötéves (1831-1836) világkörüli útja előtt egészében véve egészséges volt, noha a Beagle nevű vitorlás fedélzetén majd egész idő alatt tengeri betegség gyötörte. Hazatérte után egy évvel kezdett betegeskedni, hasi fájdalmaktól, ismétlődő, igen erős hányástól szenvedett, kiütések jelentkeztek a bőrén.
Sidney Cohen, a philadelphiai Jefferson Medical College kutatási igazgatója a korabeli feljegyzések alapján úgy véli, hogy Charles Darwin életét háromféle súlyos betegség keseríthette meg, csupa olyan kór, amely napjainkban könnyűszerrel gyógyítható lenne. A feltételezett betegségek közé sorolja Sidney Cohen a ciklikus hányás-szindrómát, amelyre minden látszólagos ok nélkül visszatérő, elhúzódó erős hányinger, hányás és az ebből következő túlzott gyengeség, kimerültség jellemző. A második a Trypanosoma cruzi nevű élősködő okozta Chagas-kór, amely a szív ingerületvezető rendszerét károsítja, s ennek eredményeként kaotikus ritmuszavar alakul ki, de Charles Darwin megfertőződhetett a fekélybetegséget okozó Heliobacter pylorival is.
Mint Sidney Cohen kiemeli, a betegség legrosszabb szakaszaiban Charles Darwin gyomrában nem maradt meg az étel, de különösen súlyos hányás gyötörte a reggeli után. A kutató véleménye szerint a Chagas-kórt Argentínában szedhette össze a brit természettudós, a Heliobacter pylori-fertőzésre utalhatnak viszont a hasi fájdalmak.
Az eset szomorú iróniája, hogy Charles Darwin apja és nagyapja is orvos volt, ám a korabeli legkiválóbb orvosok is értetlenül álltak a tünetek előtt. Vagy kéttucatnyi diagnózist állítottak fel, amelyek között a skizofrénia is szerepelt, s a legkülönfélébb szerekkel igyekeztek enyhíteni híres páciensük szenvedését, akinek egyaránt rendeltek vízkezeléseket és arzént, kodeint és sztrichnint, vagy aloét.
Charles Darwin élete a betegséget leszámítva idilli volt. Anglia egyik legnevesebb családjából származott, tehetős ember volt, s a világ egyik leghíresebb tudósa. "Nagy ember volt, akit kellemetlen betegségek kínoztak" - jegyezte meg Sidney Cohen. S hogy végül mi okozta a természettudós halálát 73 éves korában? Sidney Cohen szerint Charles Darwin szívbetegsége okolható, amelyet részben a Chagas-kór válthatott ki. "A felfedezőút, amely oly nagy hatással volt Darwin tudományos karrierjére, közvetetten a halálát is okozhatta" - vélekedett Sidney Cohen
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap