Katonai vereség, illúziók és realitások
2011. április 28. 14:14
A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának rendezésében Politikai játszmák – Bujdosói hétköznapok (1711-1761) címmel nagyszabású tudományos emlékülésre kerül sor a Kar Reviczky utcai épületének dísztermében 2011. május 5-én reggel 9.00 órai kezdettel a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békekötés háromszázadik évfordulója alkalmából.
Korábban
A rendezvény programjában huszonhárom előadás szerepel a korszak neves hazai és határon túli kutatói, egyetemi oktatói részvételével. A konferenciát Balla Péter rektorhelyettes nyitja meg, s a résztvevőket köszönti Sepsi Enikő dékán, valamint a magyar nemzeti függetlenségi harcokban és a kulturális életben hagyományosan szerepet vállaló erdélyi főnemesi család leszármazottja, a Németországban élő gróf Mikes Zsigmond, a konferencia védnöke.
A rendezvény vendégeként jelen lesz Németh Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. Az elhangzó előadások egyrészt a hazai belpolitikai helyzet, a hosszú háborús időszakot követő újjáépítés lehetőségének, illetve az általános európai nemzetközi diplomácia törekvéseinek szempontjából vizsgálják a Rákóczi-szabadságharcot lezáró időszak eseményeit. Mindemellett különös hangsúlyt kap az emigrációban élő II. Rákóczi Ferenc fejedelem és környezetének a szabadságharc újrakezdésére irányuló kezdeményezései, a kényszerű emigrációban töltött mindennapok bemutatása.
A konferencia legfőbb célkitűzése, hogy választ adjon arra a kérdésre, vajon a szatmári békekötést követően, az általános amnesztia ellenére is az emigrációt választó, s a küzdelem újraindításában reménykedő fejedelem és társainak a várakozásai milyen mértékben változtak az idők folyamán, illetve a vereséget soha el nem fogadó magatartásukat miképpen értékeli a történetírás, szellemiségük milyen mértékben épült be a nemzeti történelmi tudatba.
A konferencia részletes programja
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.