Az Elfújta a szél az amerikaiak kedvence
2011. március 24. 12:32 MTI
Az Elfújta a szél című filmet választották minden idők legjobb filmjének az amerikai mozirajongók.
Korábban
Az ABC amerikai tévécsatorna által tartott filmes közvéleménykutatásban, amelyet több mint 500 ezer mozilátogató részvételével rendeztek, az 1939-ben készült film megelőzte az ugyanabban az évben bemutatott Óz, a nagy varázsló című mozit. A harmadik helyre az 1972-ben forgatott Keresztapa került, míg a negyedik az 1942-ben készült Casablanca lett. E.T. - a földönkívüli az ötödik helyen végzett.
A filmtörténet romantikus párja szavazáson azonban az Elfújta a szél főszereplőpárosa, Vivien Leigh és Clark Gable azonban csak a második helyre került. Megelőzte őket ugyanis Kate Winslet és Leonardo DiCaprio kettőse a Titanic című filmből. A harmadik helyre a Pretty Woman főszereplőkettőse, Julia Roberts és Richard Gere került.
A legnagyobb filmszerepek kategóriájában a Vivien Leigh alakította Scarlett O' Hara csak harmadik helyre került. Az amerikaiak jobban kedvelnek e téren egy britet, akinek a neve James Bond. A filmtörténet legnagyobb filmszerepe azonban szerintük a fogyatékos déli fiú életútjáról szóló, 1994-ben készült Forrest Gump, akit Tom Hanks alakított.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap