Tönkretette a fogakat a viktoriánus cseréppipa
2011. március 11. 10:14
A cigaretta feltalálása előtti időszakban a dohányt agyagpipákból szívták, és mindez sokszor nagyon komoly dentális elváltozásokat okozott – mutatta ki az a vizsgálat, amelyet egy kelet-londoni viktoriánus temetőben talált maradványokon folytattak le.
Korábban
A Museum of London szakemberei a vizsgálatok során kiderítették, hogy a legtöbb embernek az elülső fogai közül gyakran négyen is rovátkák voltak a pipák szájban tartása miatt.
Az 1843 és 1854 közötti 268 felnőtt csonttani vizsgálatai emellett arra is rámutattak, hogy az exhumáltak 23 százaléka gyakran használhatta ezen pipákat. Mindez a férfiak esetében volt gyakoribb, és az is kiderült, hogy a dohányzást a legtöbben gyermekkorukban kezdték el. A kutatást vezető Donald Walker szerint voltak olyanok is, akiknek szabályos lyuk lett a fogsorában a felső és alsó állkapcsa között: a korban használt agyagpipák ugyanis egyes esetekben akár a fél méteres hosszúságot is elérhették.
Mindez a cigaretta térhódításáig tartott: az Egyesült Államokban 1860-tól kezdődött meg a tömegtermelés, míg Nagy-Britanniában 1881-től vált széles körben elfogadottá ez az újfajta dohányzási módi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.