Római gyermek lábnyomait fedezték fel Anglia északi részén
2011. február 16. 14:35 MTI
Egy római kori gyermek kétezer éves lábnyomait fedezték fel Nagy-Britanniában, Yorkshire grófság északi részén.
Korábban
A lábnyomokra Leeming község közelében bukkantak, ahol 318 millió fontos (102 milliárd forintos) beruházással az A1-es utat háromsávos autópályává bővítik. Az útépítést megelőző leletmentő feltárások során a régészek rábukkantak egy gyermek bal lábának a lenyomatára, mögötte pedig két "jobbos" lábnyomra, amelyet megőrzött a kiszáradt sár. A nyomokból a régészek arra következtettek, hogy a i.sz. 1. évszázadban élt kisfiú vagy kislány "ugróiskolázhatott" a pocsolyákban.
A fennmaradt leletek alapján úgy tűnik, hogy a római település lakói igyekeztek megoldani a patakparti sártengeren való átkelést - erre utalnak a korabeli "lépőkövek" és a területen széthintett növényi anyagok maradványai. Az ásatás helyszíne közel esik ahhoz a római erődhöz, ahol az "eltűnt" kilencedik légió állomásozott. A katonai egységről, amely i.sz. 43-ban részt vett Britannia meghódításában, 117 után nem tesznek többé említést a római feljegyzések.
A lábnyomok mellett a régészek feltárták egy olyan római kori műhelyt, amely az erődben állomásozó katonaságtól kapta megrendeléseit. Az ásatások során előkerültek mérföldkövek, cserépedények, üvegek, pénzérmék, valamint az istenek feláldozott ló csontváza, az állat földi maradványait egy épület alapzata alatt földelték el. A régészek arra is találtak bizonyítékot, hogy a rómaiak zoknit viselhettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.