A gödöllői kastély titkai
2011. február 11. 09:42 MTI
A számos európai uniós rendezvénynek otthont adó Gödöllői Királyi Kastély kulisszái mögé pillanthattak be újságírók. Megismerkedhettek például az egykor lovardaként működő, ma a plenáris ülések helyszínéül szolgáló nagyteremmel, megtudhatták, hol étkeznek a delegációk tagjai, és hogy mit jelent a vörös zóna kifejezés. A hányatott sorsú épület újjászületése 1996-ban kezdődött, de igazán jelentős változásokat csak a kétezres évek hoztak. A leglátványosabb előrelépés tavaly történt, amikor a kastély számos részét uniós támogatásból helyreállították.
Korábban
A ma ismét régi fényében pompázó barokk kastélyt Grassalkovich Antal kezdte el építeni a 18. század első harmadában, és az épület hosszú története során többször is kiterjedt átalakulásokon ment keresztül. Első fénykora a 19. század közepére esik, amikor is a hazai barokk kastélyok mintájául szolgált. Igazi tündöklése mégis Sisihez köthető: a nyolc szárnyból álló épületegyüttes 1867-ben koronázási ajándékként lett a császári és királyi pár kedvelt pihenőhelye. Erzsébet királyné több időt töltött itt, mint bárhol másutt, és egyik kedvelt helye a lovarda volt, ahol maga is részt vett lovasbemutatókon.
A mintegy hatszáznegyven négyzetméteres lovarda tavaly év végére készült el, s ma tágas és elegáns helyszíne a plenáris üléseknek. Az asztalok és székek könnyen mozgathatók, a tárgyalások alkalmával karámasztal formában, azaz zártan vannak elhelyezve. A beszédek követését a középen kialakított nagy képernyők segítik, és a rendszer részeként a mikrofon bekapcsolásakor a kamera automatikusan a felszólaló felé fordul.
Itt kaptak helyet a tolmácsok kabinjai is, amelyeket igyekeztek minél komfortosabbá tenni: a brüsszeli mintára készült, kétszemélyes fülkék légkondicionáltak és informatikai eszközökkel felszereltek. A tolmácsok angol vagy francia nyelvről fordítanak, de gyakori, hogy hat nyelven folyik a tanácskozás. (Az angolon és francián kívül magyarul, németül, olaszul és spanyolul is.) A részben nyilvános tanácskozásokat a lovarda alatt kialakított, ablak nélküli hallgatószobákban, képernyőkön követhetik nyomon az érdeklődők.
A tanácsterem bemutatásakor ismerkedhettek meg az újságírók a vörös zóna kifejezéssel: a kastélyt az előírásoknak megfelelően zónákra osztják, a legmagasabb biztosítási szintet a vörös jelenti, szürke vagy kék belépővel oda senki nem juthat be. Mint ahogy nem juthattunk volna be a szakzsargonban vezetési pontnak nevezett "agyba" sem, amely tulajdonképpen a biztonsági rendszer központi vezérlője.
Az ülések alkalmából tett előkészületekhez tartozik a terem átvizsgálása. A robbanószereket nemcsak tűzszerészek keresik, hanem Walter, a barátságos német juhász is, aki évek óta hibátlanul teljesít, és erre nagyon büszke. A biztonsági intézkedésekből amúgy a jelenlévő tudósítók is ízelítőt kaptak, hiszen ellenőrzés nélkül senki nem léphetett át másik épületrészbe...
A kastély közelmúltban felújított két részében, a Rudolf- és a Gizella-szárnyban kaptak helyet a kiemelt fontosságú titkárságok. Egészen különleges hangulatot nyújt, hogy az épület szebbnél szebb kiállítóhelyeinek szomszédságában alakították ki a VIP-es munkaszobákat, amelyek maguk is egyedülállóak. Korhűen helyreállított, világoskék selyemtapétával borított termekben lelt ideiglenes otthonra az Európai Bizottság Titkársága, az Európai Unió Tanácsának Főtitkársága, és Mária Valéria egykori lakrészét foglalhatta el az EU Elnökség Titkársága. A legalsó szinten az egyes delegációs titkárságok szobái találhatók a szükséges infrastruktúrával és kényelemmel ellátva.
S hogy mivel töltik idejüket a résztvevők, amikor éppen nem tanácskoznak? Például beszélgethetnek a tanácsteremhez kapcsolódó, egykor istállóként szolgált barokk helyiségben, ahol ma is megtalálhatók a márványetetők, és ahol a beszélgető csoportokat a lóállások díszes paravánjai választják el egymástól. A kikapcsolódást segíthetik a gödöllői iskolások részvételével zajló rövid zenei előadások a Barokk Színházban, amely egyben a családifotó-készítés és az interjúk helyszíne is.
Bizonyára sokan sétálnak a romantikus stílusban újjászületett parkban, miként kellemes körülményeket biztosít az étkezések két helyszíne is: a legfelsőbb szintű delegációtagoknak a pompás ablakairól, arany-fehér falairól és hatalmas csillárjairól ismert díszteremben szolgálják fel az ínycsiklandó étkeket, az alsóbb szintű munkatársak a földszinti kisebb, de elegáns helyiségekben várhatják a fogásokat.
A magyar elnökség ideje alatt a Gödöllői Királyi Kastély mintegy ötven rendezvény - köztük miniszteri és legfelső szintű tanácskozások - helyszíne.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap