Papírmúmiák Philadelphiában
2011. február 11. 10:58
Több évtizedes tárgyalások eredményeként az Egyesült Államokba látogattak a kínai Hszincsiang tartomány leghíresebb kincsei, a múmiák – illetve papírmasé társaik.
Korábban
A kaliforniai Santa Ana és Houston városában bemutatott múmiákat több tízezren tekintették meg a tengerentúlon, a vándorkiállítás utolsó állomásán, a Pennsylvania Egyetem Régészeti és Antropológiai Múzeumában (amelynek kiállítása a Selyemút titkai címet viseli) azonban nem várt problémák adódtak.
A kiállítás ugyan időben megnyílt, de a múmiák továbbra is Houstonban voltak, a többi kiállításra váró tárgy pedig Philadelphiában, hatalmas faládákban, lezárva várta a zöld jelzést a kínai illetékesektől – mindhiába. Amikor Kate Quinn tervező és kollégái megtudták, hogy nem vehetik elő a műkincseket a ládából, elkezdtek papírmaséból múmia utánzatokat készíteni; nyomtattak, vágtak, díszítettek (az inspirációt a flickr internetes fotómegosztóról merítették), majd az így megszületett „múmiákat” üvegdobozba helyezték. A kissé szürreális kiállítás megelégedéssel töltötte el a látogatókat, akik ha ugyan nem is özönlenek, de ugyanúgy végigmustrálják a „leleteket”, mintha igaziak lennének.
Tidin Csang, az amerikai kínai nagykövetség kulturális attaséja a következővel magyarázta az esetet: „A régészeti kiállítások védelmére vonatkozó jogszabályok értelmében egyetlen gyűjteményt sem lehet nyolc hónapnál hosszabb ideig utaztatni. A törvény az törvény, nem hághatjuk át”. Csang szerint a Penn akkor hibázott, amikor megkötötte a szerződést Pekinggel, de nem ellenőrizte a jogszabály időbeli korlátait. A Penn Múzeum igazgatója, Richard Hodges szerint egyszerű félreértés történt, de ennek kiküszöbölése után lát rá némi esélyt, hogy a közeljövőben az igazi múmiákat is megtekinthetik a látogatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap