Megnyílt Lengyelország első erotikamúzeuma
2011. február 10. 11:41 MTI
Újonnan nyílt, privát erotikamúzeum borzolja a kedélyeket a katolikus Lengyelországban.
Korábban
Dariusz Kedziora, a múzeum tulajdonosa elmondta: a kiállítással meg akarja mutatni az embereknek, hogy az erotika "normális dolog". Tavaly egy hasonló projekt a lakosok tiltakozása miatt bukott meg. Mivel viszont a varsói múzeum tervét csak röviddel a megnyitó előtt leplezték le, itt elmaradtak a tiltakozások. A varsói katolikus ifjúsági szervezet szóvivője szerint azonban egy ilyen múzeum károsítja a fiatalokat.
"Nincs ebben semmi szégyellnivaló. Hasonló múzeum ez, mint a párizsi vagy a barcelonai" - mondta el a tulajdonos, aki azt is hangsúlyozta, hogy az erotikus művészet áll előtérben, és nincs szó pornográfiáról. A kétezer kiállítási tárgy között megtalálhatóak perui szobrok, japán rajzok, erotikus motívumokkal díszített görög és kínai vázák. Egy 1934-ből származó lengyel óvszerautomata mutatja be a korra jellemző védekezési módszereket. Kedziora a tárgyakat az elmúlt húsz évben, utazgatásai alatt és internetes kutatásai során gyűjtötte össze.
A 450 négyzetméter alapterületű gyűjteményben szerepelnek az első világháborúból származó német és osztrák rendeletek is, amelyek az elfoglalt Lengyelországban dolgozó prostituáltak munkáját szabályozták. "Az erotika a nyilvánosság előtt továbbra is tabunak számít Lengyelországban. A lengyel nyelv ezen a területen meglehetősen szegényes, csak vulgáris vagy infantilis kifejezéseink vannak" - mondta el Radoslaw Muniak kulturális szakértő az intézmény keddi megnyitásakor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap