Rossz állapotban vannak Pécs török emlékei
2011. február 7. 16:08 MTI
Két kivételtől eltekintve meglehetősen rossz állapotban vannak Pécs török kori emlékei - adta hírül az Új Dunántúl Napló.
Korábban
A kivétel a katolikus templomként működő Széchenyi téri Gázi Kászim-dzsámi és Kórház téri Jakováli Hasszán-dzsámi. Utóbbit a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága újíttatta fel tavaly, de pályázati és saját forrásaik nem voltak elegendőek a minaret rekonstrukciójához. A Ferencesek utcájának végén álló török fürdő burkolókövei meglazultak, Ferhád pasa Kazinczy utcai dzsámijának romjai is évek óta "érintetlenek". A volt gyermekkórház udvarán álló türbe jó állapotú, "környezete azonban többet érdemelne".
A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága tervezi a felújításokat, pénzügyi támogatások nélkül azonban tehetetlen. Bardi Terézia igazgatóhelyettes azt mondta: folyamatosan pályáznak és beruházási keretükből költenek a pécsi műemlékekre. Idén nem látványos, de fontos munkákat terveznek, köztük a Jakováli Hasszán-dzsámi minaretje villámvédelmi rendszerének kiépítését, az elektromos kapcsolók cseréjét, a belső falak tisztítását, konzerválását. Emellett szeretnének kertet építeni Idrisz baba sírhelye körül.
Korábban szóba került, hogy 2010-ben, Pécs Európa Kulturális Fővárosa programja évében teljesen megújul több török kori emlék, de ez nem valósult meg - olvasható a baranyai napilapban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20