Képregényes világtörténet a reneszánszig
2011. február 2. 11:23
Larry Gonick amerikai matematikus eredetileg ötrészes, az emberi történelmet abszurd humorban pácolva és megforgatva feldolgozó képregény-sorozatának harmadik kötetéhez érkezett a Nyitott Könyvműhely kiadó.
Korábban
A történelem oktatását, népszerűsítését alig tudja valami annyira legyilkolni, mint a magasztos pátosz, vagy a jól adagolt és itt-ott elhelyezett irónia hiánya. Ez nyilván nem vonatkozik minden történeti eseményre, hiszen joggal vált ki felháborodást mondjuk a tömeggyilkosságokon viccelődő, humornak álcázott rasszizmus.
Larry Gonick, a civilben matematika-tanár képregényművész viszont azon az úton halad, amin a Gyalog-galopp, a Brian élete, a Fekete Vipera és más, történelmi vagy mitologikus hagyományokat részben kifigurázó, részben elmagyarázó, klasszikus komédiák készítői. Irdatlan háttértudását megszámlálhatatlan apró poénnal színesítve adja át az olvasóknak. Önfeledt humora némelyeknek talán töménynek tűnhet, de talán ez az ára, hogy rengeteg képkocka akár önálló, magvas és kiváló poénra kihegyezett karikatúraként is megállná a helyét.
Gonick 1977-ben jelentette meg azóta öt vaskos kötetre duzzadt értelmezési kísérletének első, az ősrobbanástól Nagy Sándorig tartó kötetét az emberiség történetéről, a Nyitott Könyvműhely pedig 2008 óta adja ki a sorozatot, s tart jelenleg a harmadik, a nagy sztorit a reneszánszig elmesélő kötetnél.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap