A mocsári múmia mosolya
2011. január 21. 15:07 MTI
Újabb titkait árulta el a leghíresebb mocsári múmia, az Észak Ötzijeként is emlegetett Moora.
Korábban
A Göttingeni Egyetem kutatói szerint a tizenévesen elhunyt lány rövid élete alatt is sokat szenvedett, több betegsége is volt. Fejében jóindulatú daganat nőtt, gerincferdülésben szenvedett, sípcsontját krónikus gyulladás kínozta.
Moora 2005 óta foglalkoztatja a tudósokat. A lány minden bizonnyal i.e. 650 táján élhetett, mocsári múmiává váló holttestét kitűnően kutatható állapotban őrizte meg az idő. Még egy hasonló leletet sem tudtak hasonlóan, a legmodernebb tudományos technika segítségével kutatni. "Moora egyedi, és sok titkot rejt, amelyeket meg kell fejteni" - mondta Johabba Wanka, Alsó-Szászország kormányának tudományért felelős minisztere.
A tudósoknak most sikerült arcot adniuk a 16-19 év közötti lánynak, képét háromdimenziós modellek és rajzok segítségével formázták meg. "Ez Moora" - jegyezte meg Klaus Püschel, hozzátéve ugyanakkor, hogy még mindig nem tudják, hogy is nézett ki pontosan a lány.
A mumifikálódott holttest vizsgálatából tudósok arra következtetnek, hogy Moora minden bizonnyal rossz körülmények között nőtt fel. Koponyáján két bemélyedést találtak, ezek jól begyógyultak. A nyomok arra utalnak, a lány két ütést kapott homlokára. Ennek oka baleset vagy valamiféle bántalmazás lehetett - vélekedett Michael Schulz, a Göttingeni Egyetem professzora. Emellett egyértelműnek tűnik, hogy Moora kemény fizikai munkát végzett. "Nagy bizonyossággal nem volt előkelőség" - magyarázta a kutató, aki szerint a lány valószínűleg rabszolgaként dolgozott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap