Ókori táj - ókori város
2010. december 15. 11:31 MTI
A rómaiak kitűnően felismerték a geomorfológiai (felszínalaktani) adottságokban rejlő lehetőségeket, és a céljaiknak megfelelően használták fel a vizeket, az ártéri domborzat különböző felszíneit és a kőzeteket - emeli ki az Aquincumi Múzeum közleménye abból az alkalomból, hogy kedden mutatták be az intézményben H. Kérdő Katalin és Schweitzer Ferenc Aquincum/Ókori táj - ókori város című könyvét.
Korábban
A kötetet az MTA Földrajztudományi Kutatóintézete és a Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeuma jelentette meg.
Az ismertető szerint a könyv a környezeti geomorfológia új kutatási irányát, a régészeti feltárásokkal kapcsolatos őskörnyezeti vizsgálatok legújabb eredményeit kívánja bemutatni Aquincum területén és a város tágabb környezetében. A közlemény szerint "a rendhagyó kötet két, nagy hagyományokra visszatekintő tudományág, a régészet és a természetföldrajz szoros együttműködésének eredményeként látott napvilágot. Kutatásaink során igyekeztünk feltárni a természeti tényezőknek Budapest legrégibb városmagja, a mai Óbuda, az egykori Aquincum római kori településszerkezetének kialakulásában játszott szerepét is".
A kötet első felében a földrajzi adottságokat és a geomorfológiai kutatások eredményeit mutatják be a szerzők, akik ismertetik a domborzat kialakulását, írnak a felszínépítő kőzetekről és nyersanyaglelőhelyekről, Aquincum és tágabb környezetének domborzattípusairól, valamint összefoglalják a régészeti kutatások eredményeit.
Az Aquincum római kori őskörnyezeti rekonstrukciója című fejezetben szó esik az éghajlati viszonyokról, a talajokról, a vízfolyásokról és karsztforrásokról, a római kori környezethasználatról. A szöveget térképmellékletek, ábrák és a fúrások szelvényrajzai egészítik ki.
A könyv foglalkozik Aquincum helyével és szerepével Pannonia provincia történetében, majd északról dél felé haladva mutatja be a római korban jól elkülönülő topográfiai egységeket - a polgárvárost, az óbudai katonai táborokat, a katonavárost és az attól délre fekvő területeket, különös hangsúlyt fektetve a feltárásokon észlelt természetföldrajzi megfigyelésekre.
A szerzők a természeti erőforrások kiaknázásának két példáját is bemutatják Aquincum körzetében, ahogy ismertetik a római korban végzett környezet-átalakító munkálatokat. A fejezetek sorát lezáró rövid összefoglalóból pedig megtudható, hogy a földrajzi tényezők milyen szerepet játszottak Aquincum településtörténetében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap