Befejeződött az Aradi Ereklyemúzeum anyagának feldolgozása
2010. november 24. 13:01 MTI
Befejeződött az Aradi Ereklyemúzeum anyagának földolgozása, leltár készült a páratlan gyűjteményről, a tárgyi emlékeket fotókon örökítették meg, az írásos anyagot pedig digitalizálták - közölte Zombori István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója.
Korábban
Az egy éve folyó munkára az aradi és a szegedi múzeum, valamint a budapesti Hadtörténeti Múzeum uniós pályázaton nyert 200 ezer euró támogatást - mondta a szakember a program eredményeit ismertető konferencia szünetében.
A magyar és román szakemberek közösen vették számba a fegyvereket és katonai felszereléseket, egyenruhákat, zászlókat, numizmatikai és képzőművészeti anyagot, valamint a 1848/49-es forradalom és szabadságharc tárgyi emlékeit. Digitalizálták a múzeumban őrzött 16 ezer oldalnyi dokumentumot - plakátokat és aprónyomtatványokat, könyveket, kéziratokat és fotókat - is. A muzeológusok létrehoztak egy történeti információkkal kiegészített, magyar és román nyelvű adatbázist, amely a gyűjtemény teljes anyagát felöleli.
Az aradi és a szegedi közgyűjtemény egy újabb pályázat során igyekszik forrást előteremteni arra, hogy a relikviákból egy olyan kiállítási anyagot állítsanak össze, amelyet Arad és Szeged mellett Budapesten is bemutathatnak majd. A tervek között szerepel egy magyar, román és német nyelvű tanulmánykötet elkészítése is.
A gyűjtemény anyaga segíthet abban, hogy emberként hozza közel az aradi vértanúkat a közönséghez. A történelem órákról a mai diákok is tudják, hogy Damjanich eltörte a lábát és bicegve sántikált a vesztőhelyre, a gyűjtemény anyagából azonban előkerült a tábornok mankója és tábori fotelje is - mondta az igazgató.
A raktárak mélyén őrizték a forradalom és szabadságharc más meghatározó alakjaival kapcsolatos relikviákat is. Az egyik érdekes darab egy Kossuth Lajost ábrázoló szobor másolata, a talapzaton olvasható felirat szerint az eredetit az osztrákok akasztották föl, mivel magát Kossuthot nem tudták elfogni és a hóhér kezére adni.
A gyűjtemény része a gazdag börtönanyag is, melyet a hosszú fogságra ítélt egykori honvédek készítettek. Bár a rabok szinte kivétel nélkül férfiak voltak, a csontból, fából készült faragványok, karperecek, feszületek mellett találtak textíliákat és hímzéseket is.
Aradi értelmiségiek a 19. század végén kezdeményezték az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tárgyi emlékeinek és dokumentumainak összegyűjtését és bemutatását. A gyűjtemény Szabadságharcos Emléktárgyak Országos Múzeuma néven gyorsan komoly hírnévre tett szert és az egyik legjelentősebb szakgyűjtemény lett. Az állandó kiállításnak és a műtárgyraktárnak helyet adó múzeumépület 1913-ban készült el.
A gyűjtemény a két világháború között, majd az azt követő években is látogatható volt, a szabadságharc centenáriumára kiállítást is rendeztek. Feltehetően ekkor, 1948-ban került a gyűjteménybe néhány oda nem illő darab, például egy Lenint és Sztálint ábrázoló mellszobor. A hatvanas évektől azonban a tárgyak zömét a múzeumi raktárak mélyére száműzték és az anyag csak 1990 után kezdett újra publikussá válni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap