Infravörös fénnyel vizsgálják az ősi ásványokat

2010. november 22. 08:06

Fontos lehet a régészeknek munkájuk során, hogy egy kristályt természetes állapotban találnak meg, avagy emberi kéz által formált leletre bukkannak. Ez az első hallásra irrelevánsnak tűnő információ annak megválaszolásában segíthet, hogy eleink milyen tevékenységeket folytattak az adott területen, igaz, a kutatóknak sokáig hónapokat kell várniuk egy-egy laboratóriumi vizsgálat eredményére.


Mostanra azonban egy fizikusokból, régészekből és kémikusokból álló csoportnak olyan eljárást sikerült kifejleszteniük, amely néhány perc alatt választ ad erre. A könnyen használható, hordozható eszköz egy speciális fény segítségével színképelemzést nyújt a „molekuláris ujjlenyomatokról.”

Az online Advanced Materials című folyóiratban megjelent tanulmányban a szerzők a következőket írják: „Az eredet meghatározása során elsősorban azt vizsgáljuk meg, hogy a struktúra mennyire rendezett. A természetes állapotban előforduló kristályok sokkal szilárdabbak, míg azok a kristályok, amelyeket emberi kéz formált, kevésbé rendezettek”.

A hagyományos módszerekkel történő vizsgálatok rendkívül sok időt emésztenek fel, mivel a részecskék nagysága és az atomok egymáshoz való kapcsolódása sokszor ellentmondásos információkat adhatnak a kutatóknak. A tudósok ezért a színképelemzés metódusához folyamodtak; a molekuláris egységek a fényt különbözőképpen nyelik el, ezért színképük is ennek megfelelően módosul. „Módszerünk nagyon hatásos lehet, mivel a mérések során nincs szükségünk a részecskék nagyságára, s minden olyan ásványt meg tudunk vele vizsgálni, amelyet infra lámpával átvilágítunk” – mondta el Kristin Poduska, a newfoundlandi Memorial Egyetem fizikusprofesszoa.

Tavaly a kutatócsoport Izraelben, Tel Safitnál, Dávid és Góliát harcának helyszínéhez közel végzett vizsgálatokat. „Bármit találtak a régészek, minden alkalommal megkértek minket, hogy segítsünk nekik – ezzel pedig sokkal gördülékenyebben folyt a munka” – tette hozzá Poduska.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma