Eredeti helyén Michelangelo Dávidja
2010. november 18. 08:42 Discovery News
Magasan, a firenzei katedrálison, egy talapzaton állva látható Michelangelo Dávid szobrának 400 kilogrammos másolata - pontosan, ahogyan 1501-ben azt szerették volna.
Korábban
Dávid eredetileg a tetősoron, több más szoborral együtt, a katedrális keleti végében foglalta volna el méltó helyét. 1504. szeptember 8-án, a szobor helyének kiválasztásáról szóló éles vita után Dávid a Piazza della Signoria fő kapualja mellé került. A szobor végül itt maradt, egészen 1873-ig, amikor jelenlegi helyére, a Galleria dell'Accademia-ba költöztették.
„Ezen a héten felidézzük a 16. századi vitát. Az üveggyapot másolatot odatesszük, ahol a szobor elhelyezésről nyitott diskurzusban Dávidot megemlítették” – mondta el Sergio Risaliti művészettörténész.
A Dávid: a szépség ereje című esemény a Firenze 2010: a kulturális és környezeti örökség nemzetközi hete részeként került megrendezésre. A két olasz szobrász, Agostino di Duccio és Antonio Rossellino által készített, 5,2 méter magas szobor befejezése vízválasztó a reneszánsz művészet történetében, amellyel az akkor 29 éves Michelangelo egycsapásra a kor leghíresebb szobrászává vált.
„Firenze különleges politikai helyzete miatt Dávidot polgári értelemben értékelték. A bibliai figura a köztársasági szabadság szimbóluma lett, amelyet akkoriban minden oldalról veszély fenyegetett” – írja Timothy Verdon amerikai kutató.
A politikai jellegű disputa nem ült el a szobor felállításával, Dávid ugyanis rendre az ellenséges táborok szorításában találta magát: 1527-ben például egy Medici-ellenes felkelés során megdobálták, bal karja pedig három darabra tört. A 19. század közepén megtisztítása során sav érte, majd 1991-ben egy mentálisan beszámíthatatlan művész, Piero Cannata támadt rá kalapáccsal, amelynek következtében egyik lábujja tört le.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05