Megoldódott a pompeji állatcsontváz titka
2010. november 16. 12:03 MTI
Megoldódott annak a mintegy kétezer éves titokzatos állatcsontváznak a rejtélye, amelyet Pompeji városában találtak egy ásatás során. Korábban úgy vélték, hogy egy már kihalt lófaj csontvázáról van szó, ám bebizonyosodott, hogy egy szamár csontjaira bukkantak.
Korábban
"A tévedéshez az vezetett, hogy a szamár csontvázát négy ló csontjai mellett találtuk, az ásatások során pedig valószínűleg a lovak DNS-e összekeveredett a szamárcsontokkal" - mondta el Peter Forster, a münsteri egyetem törvényszéki genetikai intézetének kutatója. A münsteri egyetem tudósai a Cambridge-i Egyetem kutatóival közösen dolgoztak a feltárásokon.
A hiba felismerése nemcsak a régészek és a lovak, illetve szamarak eredetének kutatói számára bír nagy jelentőséggel. "A lovak történetén keresztül következtethetünk arra, honnan érkezett az európai ember több mint hétezer évvel ezelőtt. Egy elmélet szerint ugyanis pusztai népként lovakon érkeztünk Európába" - fejtette ki Forster.
A kutató hozzátette: a Pompejiben felfedezettnek hitt kihalt lófaj ezért kissé összezavarta a tudósokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20