Helyreállították a Szfinx védőfalait
2010. november 4. 10:33 Discovery News
Sikerült helyreállítani a gízai fennsík egyik sárfalának nagyobbik részét – jelentette be az egyiptomi Legfőbb Régészeti Tanács.
Korábban
A Szfinxet a sivatagi homokviharoktól megvédeni hivatott falat egy rutinásatás során fedezték fel a 4. dinasztia egyik emblematikus uralkodójának, Kephrén völgytemploma mellett. Az ősi egyiptomi szövegek szerint IV. Thotmesz álma után építették a falat, miután az uralkodó a közeli Szarvas-völgyben vadászott. Az álomban a mitikus fenevad, az emberfejű és állattestű figura a sivatagi szél fogságáról beszélt. A király ezt követően eltávolította a szél következtében felhalmozódott homokot és falat állított a mészkőszobor védelmére.
A 132 méter hosszú fal egy nagyobb építészeti struktúra részét képezi, amely a Szfinx északi oldalán található. Az egyik része 75 centiméter magas és 86 méter hosszú, észak-déli irányú, s a völgytemplom, illetve a Szfinx keleti oldalán húzódik, míg a másik fele 90 centiméter magas, 46 méter hosszú és kelet-nyugati irányú.
„A régészek korábban azt gondolták, hogy csak a Szfinx északi oldalán található a fal, mivel ott találtak meg belőle egy kis szakaszt” – mondta el Záhi Hávvász, Egyiptom főrégésze. „Erre most rácáfolt a keleti és déli oldalon levő falrészlet felfedezése” – tette hozzá. Hávvász szerint itt papok és tisztviselők laktak, akik Kephrén halotti kultuszát ápolták. Az uralkodó i.e. 2532-ben, a második gízai piramis építése után halt meg, kultusza azonban egészen a 8. dinasztiáig (i.e. 2143-2134) fennmaradt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap