Továbbra is szobrot akarnak a tömeggyilkos román tábornoknak
2010. október 26. 16:56 MTI
Marosvásárhely városvezetése továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy szobrot állítsanak a városban az 1989-es romániai forradalom idején temesvári tüntetők közé lövető Stefan Gusa tábornoknak - írja a Krónika című kolozsvári napilap.
Korábban
Miután júniusban a Maros megyei törvényszék közigazgatási tanácsa helyt adott Tőkés László európai parlamenti képviselő panaszának, és megsemmisítette a marosvásárhelyi tanács döntését a Stefan Gusa-szobor felállításáról, a városháza fellebbezett az ítélet ellen. Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea továbbra is ragaszkodik eredeti álláspontjához, és emléket állítana Stefan Gusának.
A Krónika emlékeztet arra, hogy tavasszal, a Tőkés Lászlóval folytatott tárgyaláson a polgármester ígéretet tett arra, hogy leállítja a szoborállítási procedúrát.
Marosvásárhely önkormányzata még 2009-ben szeretett volna emléket állítani az 1989-es romániai forradalom hőseként emlegetett tábornoknak. Miután egyértelművé vált, hogy Stefan Gusát az ügyészség tömeggyilkosság miatt bűnösnek találta, a kezdeményezők azzal érvelnek, hogy néhány évig az akkor még ezredesi rangban lévő tiszt foglalta el a marosvásárhelyi kaszárnya parancsnoki posztját, ezért érdemes arra, hogy szobrot állítsanak neki.
Kincses Előd, aki Tőkés Lászlót képviselte a marosvásárhelyi tanáccsal szemben, a Krónikának azt mondta, az ügy hátterében az húzódhat meg, hogy a tábornok lánya jelentős összeget ajánlott fel arra a célra, hogy apjának emlékművet állítsanak Marosvásárhelyen. Ha felállítják, Gusa mellszobra az eredetileg a háborús bűnös Ion Antonescu marsall szobrának szánt talapzatra kerülne.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap