Csontváry Isztambulban
2010. október 17. 14:07 MTI
Október 20-tól Isztambulban, Európa egyik idei kulturális fővárosában vendégeskednek Csontváry Kosztka Tivadar képei; a török nagyvárosban harminckilenc alkotást tekinthetnek meg a látogatók.
Korábban
A tárlat összeállításakor csak a legmonumentálisabb darabokat, így a Baalbeket, a Mária kútját, a Tátrát és a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című képeket kellett itthon hagyni, egyébként a mester Pécsett látható olajfestményei a Magyar Nemzeti Galéria további öt képével kiegészülve tekinthetők majd meg Isztambulban.
Az isztambuli Pera Múzeum látogatóinak újdonságot jelenthetnek a képek, hiszen Csontváry alkotásait Törökországban csak a művészet iránt elkötelezetten érdeklődők ismerik. A mester stílusa azonban nem lesz idegen a kis-ázsiai kultúrakedvelők számára, hiszen az alkotások jó része a művész közelben szerzett élményei alapján jött létre - mondta el a bemutató kapcsán Sárkány József, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának kurátora.
Legutóbb több mint tizenöt évvel ezelőtt volt rá példa, hogy ennyi Csontváry-képet egyszerre állítsanak ki külföldön. A törökök a tárlat kapcsán katalógust is készítenek, így maradandó nyoma is marad a képek vendégszereplésének. Isztambulban december közepéig lesznek láthatók Csontváry Kosztka Tivadar képei. Bár megállapodás még nem történt, a baranyai múzeum a németországi Ruhr-vidék városainak is felajánlaná a kollekciót, így könnyen lehet, hogy a jövőben más kulturális fővárosba is eljutnak az alkotások.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap