Emléktáblát avattak a libanoni cédrusoknál
2007. október 28. 11:00
Emléktáblát avattak a libanoni cédrusoknál abból az alkalomból, hogy Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) 100 évvel ezelőtt járt ott, és megfestett három világhírűvé vált képet.
Korábban
A nagy magyar festő utazásai során először 1906-ban járt Libanonban. Akkor alkotta a Naptemplom Baalbekben című képet, amelyet saját maga a főművének érzett, majd egy évre rá megfestette a Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz című képeket.
Az ünnepséggel a szervezők hagyományt kívánnak teremteni és remélik, hogy a tábla a Libanonban élő magyarok és Magyarország szimpatizánsainak is emlékhelyévé válik, már csak azért is, mivel a cédrus, Libanon állami jelképe, Csontváry révén fogalommá vált a magyar művészetben.
A libanoni szervezők ezért egy nagyobb területet jelöltek ki arra a célra, hogy ott a jövőben minden arra járó magyar cédrust ültethessen. A magyar nagykövet bejelentette, hogy 2008 májusában Csontváry útján címmel magyar és libanoni művészek részvételével egy-egy hetes képzőművész-tábort szerveznek a cédrusoknál és Baalbekben.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap