A digitalizálásról konferenciáznak a fiatal levéltárosok
2010. október 13. 10:39
A Fiatal Levéltárosok Egyesülete a korábbi évekhez hasonlóan ismét egy izgalmas és aktuális kérdésről szervez konferenciát. A szakma jeles képviselői az adatbázisok, a digitalizálás és a különböző szolgáltatások világába kalauzolják el az érdeklődőket október 14-én, a MOL Hess András téri épületének 100-as termében.
Korábban
Ötödik, szinte már jubileumi állomásához érkezett a Fiatal Levéltárosok Egyesülete által szervezett „Mult s jövő asztalainál” című konferencia-sorozat. Négy éve, az 1956-os forradalom levéltári forrásait elemezték a szakértők, míg három évvel ezelőtt a levéltári digitalizálás lehetőségeit és nehézségeit taglalták az előadók. Két éve egy speciális, de ugyanakkor rendkívül fontos kérdéskört, a gyűjtőterületi munkát vitatták meg a résztvevők, míg tavaly a levéltár és jog kapcsolatait boncolgatták az előadók.
Az idei konferencia címe – Adatbázisok, digitalizálás és szolgáltatások- szintén sok érdekességet ígér. A szervezők világosan látták, hogy a kérdéskör továbbra is égető, a három évvel ezelőttihez viszonyítva új eredmények születtek. Többek között már az interneten böngészhetjük a Magyar Országos Levéltár középkori okleveleit, elindult a Magyar Levéltári Portál is. Izgalmas eszmecserének ígérkezik a délutáni kerekasztal-beszélgetés, ahol a levéltári szolgáltatások ingyenességének vagy fizetőssé tételének lehetőségeit elemzik a szakemberek. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
10.00 Köszöntő: Szabó Csaba (MOL főigazgató-helyettes)
Megnyitó: Décsey Sándor (FLE elnök)
10.30 A Radixindex, egy fizetős internetes adatbázis működése: Bogárdi János
11.00 A DLDF adatbázis: Rácz György (főosztályvezető, MOL)
11.30 Szünet
11.45 Az Archivportál: Kenyeres István (főigazgató-helyettes, BFL)
12.15 A MOL adatbázisainak archiválása és közös keresője: Szatucsek Zoltán (főosztályvezető, MOL)
12.45 Ebédszünet
14.00 Levéltári szolgáltatások – ingyenesség vagy fizetőssé tétel. Kerekasztal-beszélgetés Felkért hozzászólók: Gorjanac Rádojka (levéltári osztály vezetője, NEFMI), Szögi László (főigazgató, ELTE Egyetemi Levéltár), Trostovszky Gabriella (főigazgató-helyettes, MOL), Tyekvicska Árpád (elnök, MLE), Á. Varga László (főigazgató, BFL)
15.15 Zárszó
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap