Történelmi játszópark nyílt Visegrádon
2010. szeptember 6. 08:47 MTI
Mátyás királyról elnevezett történelmi játszópark nyílt Visegrádon, a Duna és Mátyás király palotája közötti területen. Az összességében mintegy 2 ezer négyzetméternyi park területen felépült 200 négyzetméteres, kétszintes faépületben egyszerre ötféle kézműves foglalkozást lehet tartani.
Korábban
A létesítményt felavató Réthelyi Miklós miniszter, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) vezetője kiemelte: a játék az életre készít fel, teret ad a fantáziának, a kreativitásnak, és a tanulás különösen hatékony módja. Mint mondta, a helyszín megihlette az alkotókat, a park és benne a történelmi alakokat, hangulatot idéző játékok Kő Boldizsár grafikus és Czér Péter építészek kreativitását és játékosságát dicsérik.
A NEFMI vezetője hangsúlyozta, mind a park, mind a területén felépült, korszerű múzeumpedagógiai foglakozásoknak helyet adó, Lukács Zsófia tervezte ház a mozgássérültek és gyengén látók részére is használható. A mintegy 195 millió forintból tavasz óta megépült parkhoz az unió 175 millió forint támogatást nyújtott, további húsz millió forintot pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium egyetértésével a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség biztosított.
Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, a projekt egyik gazdája arra mutatott rá, hogy a park a gyerekek számára lehetővé teszi a párbeszédet a múlttal, és segíti annak játékos megjelenítését. A visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója, Szőke Mátyás a projektet bemutatva elmondta: a királyi palota főbejáratával szemközti, a Duna melletti terület Mátyás király idejében valószínűleg a lovastorna-küzdelmek helyszínéül szolgált. Az évente idelátogató mintegy ötvenezer gyerek számára páratlan élményt kínál az országban egyedülálló játszópark - hangsúlyozta az igazgató.
Az összességében mintegy 2 ezer négyzetméternyi park területen felépült 200 négyzetméteres, kétszintes faépületben egyszerre ötféle kézműves foglalkozást lehet tartani. Az óvodások és iskolások bemutatója után a park igazi tulajdonosai - a gyermekek - már el is foglalták a Remetelakot, a Király Házat, Beatrix királynő trónját és megküzdöttek az óriás forgóvitézzel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap