Reflektorfényben a tudomány és a felvilágosodás királysága
2010. augusztus 19. 14:12
Koreai és orosz régészek a feudális Balhae (más néven Parhe vagy Bohai) királyság történelmének nyomába erednek, amely a modern Mandzsúria legkorábbi nemzetállama volt és több mint kétszáz évig (698-926) állt fenn.
Korábban
Nyikolaj Klujev, a kutatás vezetője egy interjúban elmondta, hogy a királyság a Távol-Kelet első olyan birodalma volt, amelyről írásos feljegyzés áll rendelkezésünkre, azelőtt törzsi szövetségben éltek az emberek.
„Három éve kezdtük meg Koksarovka, Balhae perifériájának tanulmányozását” – magyarázta a kutató, majd hozzátette: „Amikor két éve ásót fogtunk, azonnal feltártunk egy adminisztratív központot, amelynek kőalapzata és szobákra emlékezhető helyiségei voltak. Mindegyiknek olyan fűtőrendszere volt, amelyekkel a keleti kultúrák is rendelkeztek. Ez volt az első ilyen jellegű felfedezésünk a tengerparti régióban, de számos hasonló épületet találtunk Kínában, ahol Balhae központja volt.”
Körülbelül százezer család élt a királyság területén, amely mai mércével mérve is tekintélyes lakosságszámot tett ki. A tunguszk moha mellett a kínai és a koreai népcsoport volt a legnagyobb, akik általában növénytermesztésből éltek, de elterjedt volt az állattenyésztés, a kézművesség és a kereskedelem is. A kínai források a tudomány és a felvilágosodás országáról emlékeznek meg a birodalommal kapcsolatban.
Bohaiban olyan törvénykezés volt érvényben, amely megtiltotta a nemesek gyermekeinek a házasságot, amíg az nem kapja meg a szükséges oktatást és nem sajátítja el a nyilazás tudományát. Az országban a kínai hieroglifákat használták a hivatalos ügyintézéshez, de a török abc is jelen volt. A tengerparti régióban történt ásatások során eddig számos fejedelmi-vallási épületet tártak fel; az eredmények összefoglalását a kutatók szeptemberben közepétől bocsátják az érdeklődők rendelkezésére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05