Rekonstruálták a középkori koreai szolgálólányt
2009. november 27. 08:15 MTI
Halálakor tizenhat éves lehetett az a hosszú nyakú, vékony, csinos koreai szolgálólány, akit ezerötszáz év múltán "keltettek életre" a tudósok.
Korábban
A régészek 2007 decemberében tárták fel Csangnyong (Changnyeong) tartományban azt az i.sz. 6. század elejéről származó sírkamrát, amelyben négy ember földi maradványait lelték meg. A szakemberek szerint a két férfi és két asszony erőszakos halált halhatott: megfojtották, vagy megmérgezték őket. Az elhunytak közül csupán a fiatal lány csontváza maradt fenn épségben.
Az archeológusok meggyőződése szerint szolgák lehettek, akiket uruk halálakor gazdájuk "kísérőjeként" küldhettek a másvilágra, a négy tetemet ugyanis vízszintesen helyeztek el a sírkamrában. A gazda földi maradványait nem találták meg, a temetkezést ugyanis az elmúlt évszázadok során valamikor kirabolták. A négy szolga legfőképp rizsen, árpán, babon élt, de étrendjük nem nélkülözte a húst sem.
A régészek, anatómusok, igazságügyi orvosszakértők, vegyészek és más szakemberek kétéves munkájának köszönhetően a lány most "életre kelt". Mint kiderült, széles, lapos, ázsiai típusú arca volt. A lány korát fogazatának vizsgálatával állapították meg a szakemberek, akik azt is kiderítették, hogy valamilyen olyan munkát végzett, amelynek során fogaival rendszeresen valamit el kellett harapnia. Csontozata azt is elárulta, hogy életében nagyon sokat kellett térdelnie.
A szakemberek szerint szobalány lehetett, nem pedig rabszolga, ezt látszik alátámasztani, hogy a lány arany fülbevalót viselt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap