Felújítják Herculaneum mozaikjait
2010. augusztus 4. 10:18 MTI
Felújítják az antik olaszországi romváros, Herculaneum mozaikjait. Az olasz kormány hárommillió eurót fordít a látogatók számára megközelíthető régi római házakban és fürdőkben lévő összesen 1300 négyzetméteres műalkotások restaurálására.
Korábban
Emellett az ősszel kezdődő munkálatok során az i.sz. 79-ben a Vezúv kitörése során romba döntött papiruszok villáját (Villa dei Papiri) is összekötik a herculaneumi tengerparttal. Az épület nevét az itt talált, és meglepően jó állapotban fennmaradt mintegy 1800 papirusztekercsről kapta, amelyek többek között görög filozófusok gondolatait és a város mindennapjait dokumentáló szövegeket tartalmaznak. A papiruszok villája Lucius Calpurnius Pisónak, Julius Caesar apósának tulajdonában állt.
A Nápoly és Pompeji között fekvő városon i. sz. 63-ban földrengés pusztított, 79. augusztus 24-én pedig a kitörő Vezúv hamuja zúdult rá. Az eső a hegyoldalakról érkező iszappal és kaviccsal árasztotta el Herculaneumot, és mintegy 25 méter magas réteg alá temette. Ez a réteg jobban megőrizte az utókor számára az szerves anyagokat, mint Pompejiben.
Herculaneumban már 1709-ben megkezdődtek az ásatások, 39 évvel korábban, mint Pompejiben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap