Szaharai barlang rejti az egyiptomi civilizáció születését
2010. május 31. 12:29
2002-ben fedezték fel azt a Líbia és Szudán határán található barlangot, amelynek prehisztorikus rajzai a régészek szerint az egyiptomi civilizáció születésének és eredetének kulcsát rejthetik.
Korábban
Egyiptom délnyugati határán, Líbia és Szudán peremvidékén található az a hatalmas, 500 festett és karcolt alakot rejtő barlang, amelyben táncoló alakok és fej nélküli szörnyetegek egyaránt láthatók. A vadak barlangja Rudolph Kuper német régész szerint legalább 8000 éve lakott lehetett, és szerinte az ott tevékenykedő vadász-gyűjtögetők leszármazottai lehettek a korban még lakhatatlan, és elmocsarasosodott Nílus-vidék első lakói.
Az Angol betegben is bemutatott „úszók barlangjától” 10 kilométerre található lelőhellyel ellentétben kiváló állapotban őrizte meg az ősi alkotásokat: a 18 méter széles, 6 méter magas falikép ábrázolásait a szakértők tavaly októberben lézeres eszközökkel leszkennelték, elkészítve annak nagyfelbontású, háromdimenziós virtuális változatát is.
A térség igencsak barátságtalan: a Gilf al-Kebir hatalmas mészkő- és homokkő fennsík, amely egymaga akkora, mint például Ciprus szigete, egyes pontjai 300 méter magasságban emelkednek ki a környezetből. Egyiptom többi részétől kiterjedt homokdűnetenger választja el, amelyet vádik, kiszáradt folyómedrek szabdalnak: a fekete sziklafalak előtt "hullámzó" homokdűnék látványos tájképei az utóbbi időben mind több kalandturistát vonzanak. A vádikat számos barlang szegélyezi, amelyek falait tízezer éves, kőkorszaki barlangképek díszítik. A sziklafalakat oroszlánok, gazellák, zsiráfok, rájuk vadászó emberek ábrázolásai, továbbá emberi kezek rajzai borítják.
A Gilf al-Kebir több száz kilométerre fekszik a turisták megszokott útvonalától, közel a líbiai és a szudáni határhoz. Ebben a térségben jobbára nomád törzsek mozognak, amelyek Líbiából, Szudánból és még Csádból is belépnek az egyiptomi területre, nem egyszer csempészettel, és újabban emberrablással is foglalkoznak. A térség Szudán Dárfúr tartományával határos, ahol hosszú ideje etnikai konfliktus dúl, és ahol számos fegyveres banda is működik.
A kutatók a próbaásatások során sokat megtudtak a térség eleddig kevéssé ismert őstörténetéről is. Kiderült, hogy a térség nem volt mindig ennyire barátságtalan: i.e. 8500 körül a csapadékos időjárás miatt a térség igencsak alkalmas lehetett a megtelepedésre. A már említett úszók barlangja is azért kapta ezt a nevet, mert az ott megörökített alakok úszni látszanak - azt a feltevést erősítve, hogy néhány ezer évvel ezelőtt a mai sivatagos táj gazdag volt vízben, folyókban és tavakban. A szárazság i.e. 5300 körül kezdődött: a lakosok ekkor kezdtek elvándorolni a Nílus-völgye felé. A folyamat i.e. 3500 körül ért véget, amikorra a terület teljesen elnéptelenedett.
Kuper és munkatársai geológiai, botanikai és régészeti adatokat gyűjtve hasonlítják össze a területet a Szahara más prehisztorikus emlékeivel: reményeik szerint így a helyi klimatikus viszonyok mellett a vándorlás folyamatát is jobban megismerhetjük majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap