Előkerült Mária Terézia pécsi portréja
2010. május 4. 17:04 MTI
A múlt század ötvenes éveinek elején a pécsi városháza díszterméből múzeumi raktárba került Mária Terézia portréja; a nagyméretű festmény hatvan év után rövidesen visszatérhet eredeti helyére- írta az Új Dunántúli Napló.
Korábban
Nagy Gábor orvos-katonatörténész néhány esztendeje botlott a különös történetbe, s fedezte fel, hogy a Mária Terézia-portré megvan. Némi segítséggel rá is lelt: becsomagolva porosodott a régi megyeháza múzeumi raktárnak használt padlásterében és időközben az is kiderült, hogy 1952-ben végleg a pécsi Janus Pannonius Múzeum tulajdonába került.
A történész évekig halogatta, hogy előrukkoljon a felfedezésével, mígnem a közelmúltban elérkezettnek látta az időt arra, hogy felkeresse javaslatával Páva Zsolt polgármestert, miszerint a portrét illő volna visszatenni a helyére. A város támogatta az elképzelést.
Amikor Mária Terézia 1780-ban szabad királyi városi rangot adott Pécsnek, elküldte mellé nagyméretű portréját is. Kicsit ugyan fiatalítva magát, a portré tizennégy évvel korábban készült róla. A festményt a képviselők azonnal illő helyen, a városháza dísztermében akasztották ki, s ott is lógott közel két évszázadon át- olvasható a baranyai napilapban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap