Páviánmúmiákkal keresik Punt rejtélyes földjét
2010. április 15. 17:36 MTI
A British Museum két páviánmúmiája segítségével próbálják megfejteni a tudósok, hogy földrajzilag hol helyezkedett el az ókori Punt, ahonnan az óegyiptomiak mesés javakat - egzotikus állatokat, illatszereket, fűszereket, elektrumot, vagyis az ókorban nagy becsben tartott, természetes arany-ezüst ötvözetet - szereztek be.
Korábban
A távoli Puntba az Óbirodalom idején, 4500 évvel ezelőtt indították az egyiptomiak az első kereskedelmi expedíciót, amelynek részleteit Hatsepszut Deir el-Bahari-i halotti templomának domborművei örökítik meg: a titokzatos országról innen lehet a legtöbbet megtudni. (Az expedíciók gyakorlata úgy 3000 éve szűnt meg.) A korabeli feljegyzésekben azonban csupán homályos utalások történnek Punt földrajzi elhelyezkedésére.
Az egyiptológusok már régóta vitatkoznak azon, hol húzódott Punt titokzatos földje. Mivel innen tömjént és mirhát importáltak az óegyiptomiak, a szakértők közül sokan azt feltételezik, hogy valamelyik mai arab ország, vélhetően Jemen területén lehetett. Hatsepszut halotti templomában ábrázolt zsiráf viszont arra utal, hogy Afrika partvidékén, akár a mai Mozambik területén helyezkedhetett el.
A rejtély megfejtését a kutatók a British Museum gyűjteményében őrzött két páviánmúmiától remélik. A múmiák körülbelül 3000 évesek lehetnek, vagyis még abból a korból származnak, amikor az egyiptomiak rendszeresen indítottak expedíciót a kincsek távoli földjére. Az egyik múmiára Thébában, a másikra pedig a Királyok Völgyében bukkantak.
A kutatók a páviánmúmiák szőrzetében - és amennyiben engedélyt kapnak a múzeum kurátoraitól, csontmintáikban - vizsgálják az oxigénizotópok eloszlását. Az oxigénizotópok egyfajta "nyomkövetőként" működnek ugyanis, felfedve, hogy a vizsgált egyed honnan származik. Nathaniel Dominy, a Santa Cruz-i Kaliforniai Egyetem kutatója szerint a csont alkalmasabb a vizsgálatokra: az oxigénizotópok ugyanis lassabban épülnek be a csontszövetbe, mint a szőrzetbe, és tartósabban megőrződnek.
A vizsgálat további szakaszában a kutatók oxigénizotópok eloszlását vizsgálják a "kortárs" páviánoknál, amelyek Puntként számba jöhető országok területén - Eritreában, Etiópiában, Szomáliában, Jemenben, Ugandában és Mozambikban - élnek. Ha valamely páviánpopuláció oxigénizotóp-összetétele megegyezik a múmiákéval, a tudósok megismerhetik Punt pontos helyét.
Ugyancsak vizsgálják a ptolemaioszi korból (i.e. 332 és i.e. 30 közötti időszakból) származó páviánmúmiákat, amelyeket a University College Londonhoz tartozó Petrie Múzeum gyűjteményében őriznek. A Ptolemaioszok uralkodása idején a páviánokat ugyanis nagy valószínűséggel már nem Puntból importálták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.