A síron túlról áll bosszút Byron szeretője
2010. március 31. 17:35 The Guardian
Egy Byron és Shelley környezetében élő nő most előkerült emlékirata szerint a páros a szabad szerelem megszállottjaként tette tönkre mások életét. A keserű memoár igazi irodalomtörténeti szenzáció.
Korábban
Az angol irodalomtörténet máig kedvelt kutatási területe Lord Byron, és Mary Shelley kapcsolata, amelyből többek közt a horror egyik alapvetése, a Frankenstein is megszületett. Egy most előkerült emlékirat azonban rápirít a téma lelkes híveire: eszerint ugyanis Byron és Shelley „a hazugság, gonoszság, kegyetlenség és hűtlenkedés szörnyei voltak”. Mindez elég sokat rombol a páros erkölcsi tisztaságáról, és megbecsülésükről alkotott képen - állítja a The Guardian.
Claire Clairmont (1798-1879), Mary Shelley mostohatestvérének naplótöredékét Daisy Hey fedezte fel a New York-i Közkönyvtár Pforzheimer Gyűjteményében, és abból meglepő és sokkoló részletek derültek ki: eszerint a fiatal és gyönyörű lányt Byron elcsábította és teherbe ejtette, majd amikor ez kiderült, akkor kidobták őt. Később ezen viszonyból született gyerekével sem voltak hajlandóak foglalkozni, ezért anyja Allegrát egy zárdába adta, ahol azonban a kislány ötéves korában meghalt.
Érthető hát a most megtalált kézirat keserű, és dühtől fűtött hangneme, és a nemes költő helyett Byron így lett "egy emberi tigris (a kéziratban: tyger), aki nem győzi kielégíteni szomját, hogy fájdalmat okozzon a védtelen nőknek”.
A történészek már korábban is tudtak a kézirat létéről, ám egészen eddig azt hitték, hogy az mindörökre elveszett. Shelley egyik szakértője, Kelvin Everest szerint mindez ellentmond a korábban gondoltaknak, hiszen ha lefejtjük a dühöt a szövegről, a költőpáros rögtön kevéssé lesz szerethető, és isteníthető. Ezt más szakértők is megerősítik: szerintük a leginkább az a fájdalom a meglepő, ami még olvasás közben is sugárzik a szövegből, ám a mögötte rejlő tartalom is elég elszomorító.
Abban azonban ők is egyetértenek, hogy bár Byron volt az, aki elhanyagolta a gyereket, a nő sem volt hajlandó felelősséget vállalni érte, és inkább zárdába adta. Emellett a szöveg a romantikus költői lét árnyoldalait is bemutatja, hiszen a visszaemlékezésből egyértelmű, hogy a csapongó, gátlástalan, és a kor mércéi szerint „szörnyen szabados” életmód mennyire tönkretehette nem csak az ő életüket, hanem környezetükét is.
A memoártöredék Daisy Hay hamarosan megjelenő, Young Romantics, about the Shelleys, Byron and "other tangled lives" című könyvében is olvasható lesz majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20