A fekete március emléke
2010. március 2. 17:56
A Terror Háza Múzeum és a Polgári Kultúráért Alapítvány 2010. március 10-én, csütörtökön Fekete Március - Marosvásárhely 1990 címmel rendez megemlékezést.
Korábban
A román-magyar viszony mélypontját jelentő esemény 1990. március 19-én kezdődött az akkor még többségében magyarok lakta Marosvásárhelyen, amikor a Bolyai-gimnázium kizárólagos magyar tannyelvűségét követelő tüntetésből etnikai összecsapás lett. A máig tisztázatlan okból kitört zavargásoknak 3 magyar és 2 román áldozata volt és rengetegen megsebesültek, így Sütő András is félig megvakult.
A rendezvényen Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum főigazgatója, történész, Tőkés László, Királyhágómelléki Református püspök. EP-képviselő, Kincses Előd, a Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front és Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa alelnöke mondanak beszédet, majd Balog Zoltán, a Magyar Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottságának elnöke Petőfi Emléklap a Helytállásért elismeréseket ad át Lőrinczi Iosif, Puczi Béla (posztumusz), Sütő József, Szilágyi Iosif, Szilveszter Kis Péter (posztumusz), és Tóth Árpád (posztumusz) részére.
A rendezvény helye: Terror Háza Múzeum (1062 Bp. Andrássy út 60.) III. emeleti előadóterem,
Időpont: 2010. március 11. 10 órakor
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05