Újabb dokumentumok XII. Pius hallgatásáról
2010. február 1. 11:26 MTI
A brit nemzeti levéltárból újabb dokumentumok kerültek elő, amelyek további kételyeket ébresztenek arról, hogy XII. Pius pápa felemelte-e szavát a nácik népirtása ellen. S közülük az egyik arról tanúskodik: az egyházfő tudott a magyar zsidók sorsáról.
Korábban
Az ANSA olasz hírügynökség vasárnapi jelentése szerint Mario Cereghino és Giuseppe Casarrube történészek az archívumokban egy 1943. október 19-én keltezett táviratra és egy 1944. november 10-én írt levélre bukkantak.
Táviratában Harold Tittman, aki akkoriban az Egyesült Államok Szentszék mellé akkreditált küldötte volt, arról értesítette Washingtont: találkozott a pápával azokban a napokban, amikor a római gettót felszámolták, és az olasz fővárosban élő zsidókat deportálták. A szentatyát azonban ez láthatóan nem indította meg. Ehelyett a Róma környékén tanyázó "kommunista bandák" jelenléte váltott ki belőle aggodalmat, és arra panaszkodott, hogy nincs elég rendőr a "felelőtlen személyek" erőszakos cselekményeinek a feltartóztatására arra az időszakra, amikor a németek már kivonultak az örök városból, de a szövetséges csapatok még nem vonultak be oda. A "felelőtlen elemek" és a "kommunista bandák" kifejezések alatt a pápa az olasz ellenállást értette.
A másik dokumentumot, 1944. november 10-i keltezéssel D'Arcy Osborne vatikáni brit nagykövet írta Anthony Eden külügyminiszternek. Azokban a napokban Adolf Eichmann parancsnoksága alatt az SS-különítmények 400 ezer magyar zsidót küldtek a haláltáborokba. Arra a felvetésre, hogy a pápa nyíltan emelje fel a szavát a magyar zsidók elleni bánásmód miatt, XII. Pius közölte: az oroszok által a lengyelek és a balti népek ellen elkövetett erőszakos cselekmények elítélésén gondolkodik. A másik kérdésről nem döntött, és még ha meg is teszi, az elítélés mindenképpen névtelenül történne - mondta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap