Újraformálnák a britek történelmi tudatát
2009. december 21. 13:39 Times Online
Különleges történelmi projektet dolgoz ki a British Múzeum és a BBC: egy olyan, rendezvényekkel és eseményekkel gazdagított múzeumi programot szeretnének megalkotni, amely megváltoztatná a közgondolkodást a történelmi múltról, és közelebb hozná az emberekhez a múzeumok porosnak és avíttnak hitt világát.
Korábban
A több területet átfogó együttműködés egyik terméke „A világ története 100 műtárgy bemutatásával” című rádióműsor lesz. A külföldi és a hazai műtárgyak történetéről Neil MacGregor – a British Múzeum igazgatója – fog mesélni a Radio 4-en. Emellett egy gyerekeknek szóló, 13 részes kalandfilm-sorozat is készül, amit a CBBC a jövő év elejétől sugároz majd „A múzeum őrzői” címmel.
A programban egy internetes oldalt is indítanak: a honlap segítségével bárki bemutathatja a régi családi bútorait, ékszereit a múzeum szakértőinek, akik elhelyezik ezeket a tárgyakat a civilizáció történelmében. A végső cél pedig egy egyedülálló digitális múzeum létrehozása, amiben 350 másik angliai múzeum is segít majd.
„A BBC és a British Múzeum közti együttműködés egy felvilágosult álom beteljesedése. A parlament azért hozta létre a British Múzeumot hogy minden ember – független attól, hogy angol vagy külföldi – felépíthesse saját világtörténeti eszméjét, és fontos, hogy ebben el tudja helyezni magát. Ahogy a program elindul, nem csak a britek, hanem az egész világ részt vehet benne. Nem csak a múzeumban kiállított emlékek, hanem a privát tulajdonban lévő műtárgyak történetét is megismerve alkothatunk majd új képet a világ történetéről” - mondta a British Múzeum igazgatója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap