Az '56-os forradalom elfeledett krónikásai
2009. december 1. 09:01
Több mint 50 éven keresztül porosodtak padlások és pincék mélyén azok a filmfelvételek, amelyeket amatőr filmesek készítettek az 1956-os forradalomról - mutattuk be a Múlt-kor legújabb adásában, majd Jáki Szaniszló életének legfontosabb momentumait idéztük fel.
Korábban
A forradalmat bemutató filmanyagoknak eddig csupán egy többszörösen cenzúrázott vékonyka kis szeletét ismerhette meg a magyar társadalom. A most előkerült amatőr felvételek azonban egészen más oldalról, a maguk nyers valóságában mutatják be ’56 őszének történelmi eseményeit. Apró villanásnyi képsorokkal, egy-egy megörökített gesztussal igyekeznek teljesebbé tenni azt a hatalmas mozaikképet, amelynek összerakásán fél évszázad óta fáradoznak a történészek. A most előkerült filmek közül a legértékesebb kétségkívül annak a két prágai amatőr filmesnek a felvétele, akik a Rákóczi útról filmezték az eseményeket. Nekik ugyanis a harcokat is sikerült megörökíteniük.
Az adás második felében Jáki Szaniszló életét mutattuk be: a Széchenyi-díjas magyar származású amerikai tudománytörténész, tudományfilozófus, bencés szerzetes, teológus, fizikus, egyetemi tanár több mint 40, világ szerte elismert könyv, ezenkívül több mint 80 tudományos és teológiai esszé, valamint kritikák, könyvelőszavak, enciklopédia cikkek tucatjainak szerzője. A férfi munkássága során Isten és a tudomány közti kapcsolatot próbálta megfejteni - derül ki a műsorban.
A műsor minden vasárnap, 15:30-kor, és ismétlésként kedden délután látható az m1-en.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap