Fotóriporter az 1956-os forradalom viharában
2009. november 17. 09:42
Jean-Pierre Pedrazzini francia tudósító fiatal kora ellenére a Paris-Match sztárfotósaként beutazta a Földet, az Északi-sarktól a Kaukázusig. Az '50-es évek száguldó riportere mindenütt ott volt, ahol történt valami. 1956-ban a forradalom hírére azonnal Magyarországra érkezett - mutattuk be a Múlt-kor legújabb adásában, majd Szolzsenyicin magyar rabtársának életét is felelevenítettük.
Korábban
Pédra karrierjének utolsó állomása a budapesti Köztársaság tér volt, ahol tizenkét lövés érte. A magyar orvosok kérése és kritikus állapota ellenére mégis hazaszállították a forradalmi Magyarországról. Az adásból kiderül, hogy valójában ki is a felelős a legendás fotós haláláért, és miképpen szállhatott fel a szovjet invázió előestéjén a sebesültet szállító repülőgép Budapestről.
Az adás második fele a borzalmak birodalmába kalauzolt el: egyszerűen csak így hívják a Gulágot, az onnan csodával határos módon hazatérő magyar hadifoglyok. Közéjük tartozik Rózsás János is, aki mindössze 18 esztendős volt, amikor 1944 decemberében letartóztatta a Vörös Hadsereg, s ezzel bekerült a szovjet igazságszolgáltatás malomkövei közé. Szolzsenyicin magyar tanítványa a mai napig döbbenten emlékezik az egykori borzalmakra.
A műsor minden vasárnap, 15:30-kor, és ismétlésként kedden délután látható az m1-en.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.