Harminc éven át kémkedett Kubának egy amerikai házaspár
2009. november 22. 18:42 MTI
Beismerte egy hetvenes éveiben járó amerikai házaspár egy szövetségi bíróság előtt, hogy több mint három évtizeden át kémtevékenységet folytatott a kommunista vezetésű Kuba számára.
Korábban
A 72 éves Walter Kendall Myers és felesége, a 71 éves Gwendolyn Steingraber Myers vádalku keretében bűnösnek vallotta magát abban, hogy a hetvenes évek végétől kezdve védelmi szempontból fontos titkos iratokat és információkat juttatott el a kubai vezetéshez. A vádalku részeként a feleség enyhébb büntetést - 6-7,5 év közötti szabadságvesztést - kapna, de a férjre életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását kéri majd az ügyészség. A házaspár elfogadta azt is, hogy az állam elkobozza washingtoni lakásukat, vitorlásukat, valamint lefoglalja összesen 1,7 millió dollárnyi betétet tartalmazó bankszámláikat.
A házaspárt idén júniusban vették őrizetbe, miután Myersék elárulták tettüket az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) fedésben dolgozó munkatársának, akit kubai ügynöknek véltek. Myersék őrizetbe vételük óta többször kérelmezték feltételes szabadlábra helyezésüket. A bíróság ezt azonban elutasította, mert a házaspár azt is felfedte a kubai ügynöknek nézett FBI-tiszt előtt, hogy milyen szökési terveket szőttek arra az esetre, ha lebuknának.
Walter Kendall Myers fél évvel azután kezdett kémkedni Kuba javára, hogy 1978 decemberében látogatást tett a karib-tengeri szigetországban. Myers az amerikai külügyminisztériumnál dolgozott, 1985-ben és 1999-ben pedig különböző szintű hozzáférést kapott szigorúan titkos dokumentumokhoz, amelyeket kívülről megtanult, vagy kicsempészett a minisztérium épületéből. A házaspár különböző latin-amerikai országokban találkozott kubai ügynökökkel, akiknek továbbították a megszerzett információkat. Emellett kódolt rádióüzenetekben tartották a kapcsolatot havannai összekötőikkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap