Romamúzeum nyílt Belgrádban
2009. október 22. 19:44 MTI
Romamúzeum nyílt Belgrádban, s bár ez a nyolcadik ilyen jellegű intézmény a világon, első kiállításának rendezője szerint ez az egyetlen, a szó igazi értelmében vett múzeum.
Korábban
A belgrádi önkormányzat támogatásával létrejött intézmény a szerb főváros központjában, a Ruzveltova utca 41-43. szám alatt működik, és 72 négyzetméteren mutat be sok érdekes, több esetben egyedi, a roma kultúrához kötődő tárgyat.
Az Alave e Romengo (A romák szava) elnevezésű kiállítás látogatói megtekinthetik az első, 1537-ban Londonban nyomtatásban megjelent roma szöveget, s az első, Szerbiában 1803-ban kiadott roma nyelvű könyvet. A mintegy 100 ezer, a romák kultúrájához köthető dokumentum között van nyolc különböző, roma nyelven megjelent Biblia, egy nyomtatásban soha meg nem jelent, egy német koncentrációs táborban 1942-ben született német-roma szótár, egy 1935-ben Belgrádban kiadott roma újság.
A múzeumban digitális könyvtára mintegy 200 roma nyelvű művet tartalmaz, amelyeket számítógépeken olvashatnak a látogatók. Képeslapok gazdag gyűjteménye, romákról szóló dokumentumfilmek teszik még teljesebbé a múzeum anyagát. Mivel máris bebizonyosodott, hogy a hely kevés a gyűjtemény tárolására és megfelelő színvonalú bemutatására, Dragan Djilas belgrádi főpolgármester javasolta, hogy az anyag egy részét helyezzék el a városházán.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap