Megtalálták Drakula pincéjét Pécsett
2009. szeptember 28. 16:40
Véletlenül előkerült a vérengző Vlad Tepes azaz Drakula egykori házának pincéje Pécs főterének felújításakor. A pincét ha bemutatnák, akár világszenzáció is lehetne, mégis inkább betemetik - számolt be róla a Pécsi Napilap.
Korábban
Senki sem gondolta volna, hogy az egykori havasalföldi vajda jó pár évig élt Pécsett, ráadásul a Széchenyi tér délnyugati szegletében, ahol a török uralomig egy ma már nem létező két szintes kőház állt. Az épület alatt lévő pince a Széchenyi tér felújításkor került elő. Drakula akkor került ide, amikor Mátyás király Pécsre száműzte, valamikor az 1460-as években - írta a lap.
A török ellen harcoló Vlad Tepest Mátyás mozdította a vajdai székből, amikor elfoglalta a román fejedelemség havasalföldi területit. Miután Mátyás házi őrizetben tartotta felismerte Vlad Tepes hasznosságát, tovább enyhült viszonyuk, még unokahúgát Szilágyi Jusztinát is feleségül adta hozzá, valószínűleg ekkor kapta a pécsi palotát. A frigy célja az volt, hogy Drakula a magyar király érdekeinek megfelelően igazgassa az 1476-ban ismételten rá bízott havasalföldi tartományt.
Az előkelő, kétszintes, több száz négyzetméteres, kőből épült palotát egy 1489 szeptemberében kelt oklevélben említik először. "Amennyiben következtetéseim helyesek, úgy Drakula vajda házának helyét a mai tér dél-nyugati oldalán sejthetjük, ott ahol most a pince előkerült" – mondta a Pécsi Napilapnak Fedeles Tamás a Pécsi Tudományegyetem történettudományi intézetének adjunktusa. Szerinte rejtély, hogy Drakula a pécsi pincében milyen szörnyű dogokat vihetett véghez, ami csakis akkor derülne, ki ha feltárnák a pincét. A kocsi szélességű és 20 méter hosszú pince azonban félig el van öntve iszappal, amelyben akár érdekes dolgok lehetnek.
További részletek a Pécsi Napilapban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap