Az oroszok szerint gyalázatos a lengyel szejm határozata
2009. szeptember 27. 17:33 MTI
Gyalázatosnak minősítette az orosz parlamenti alsóház (duma) külügyi bizottsága azt, hogy a lengyel parlament néhány nappal korábban nyilatkozatban szorgalmazta: Moszkva ismerje el a sztálini bűnöket népirtásként.
Korábban
A külügyi bizottság a lengyel szejmnek szánt levelében szentségtörésnek, gyalázatnak nevezte, hogy a szejm nyilatkozata "a népirtás jegyeit magán viselő háborús bűntettnek" minősítette a szovjet fogságba esett lengyelek ellen alkalmazott sztálini megtorlást, miközben szemet huny azon szovjet katonák hőstettei felett, akik megmentették a pusztulástól az auschwitzi és a majdaneki koncentrációs tábor lengyel foglyait; rájuk "alacsonyabb rendű fajként" halál várt volna.
A szejm által elfogadott nyilatkozat szerint a sztálini munkatáborok rendszere is a népirtás fogalmához kötődik. A Konsztantyin Koszacsov bizottsági elnök által aláírt levél felrója a szejmnek azt is, hogy egyformán kezeli a náci Németországot, annak egész népek kiirtását célzó politikáját és az egykori Szovjetuniót.
1940 tavaszán 22 ezer lengyel tartalékos tisztet, rendőrt, határőrt és civilt végeztek ki a Szmolenszk melletti katinyi erdőben és más helyszíneken. A világban a Katiny elnevezés lengyel változata (Katyn) terjedt el. A Jaroslaw Kaczynski volt kormányfő vezette nemzeti konzervatív ellenzék ragaszkodott hozzá, hogy a nyilatkozatban nevezzék népirtásnak a mészárlást. Moszkva elutasítja ezt a minősítést.
Az egykori Szovjetunió évtizedeken át a német hadsereget vádolta a vérengzéssel, Mihail Gorbacsov szovjet vezető csak 1990-ben ismerte el országa felelősségét. Az orosz igazságszolgáltatás mindazonáltal továbbra sem hajlandó vizsgálatot indítani az ügyben.
A varsói szejm nyilatkozatát az orosz külügyminisztérium is kifogásolta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap