Utolsó jelentés Kéthly Annáról
2009. szeptember 21. 21:05 MTI
Október közepén debütál a mozikban Mészáros Márta új filmje, az Utolsó jelentés Annáról; a Kéthly Anna élettörténetét és a hetvenes évek Magyarországának nyomasztó légkörét egyszerre bemutató alkotás rendezője szerint Kéthly Anna nagyszerű ember volt, akit érdemtelenül felejtettek el.
Korábban
Hőséről szólva Mészáros Márta kiemelte, hogy érdekes, szép, okos és szenvedélyes nő volt, aki ráadásul az első női képviselő volt a magyar parlamentben. "Kéthly Anna az 1949-ben felszámolt szociáldemokrata párt meghatározó alakja volt, akit nemzetközi tisztelet övezett, és aki élete végéig kitartott elvei mellett" – mondta a Kossuth-díjas rendező. Hozzátette: a szociáldemokrata párt felszámolása a Kádár-korban tabutéma volt és máig nem beszélték ki a történteket, mint ahogy Kéthly Annát is nagyon kevesen ismerik manapság.
Az Utolsó jelentés Annáról a hetvenes években játszódik, amikor Kéthly önkéntes száműzetésben élt Brüsszelben. Mészáros Márta elmondta, hogy egyrészt azért ezt a kort választotta, mert nem lett volna pénz a politikus egész 20. századot felölelő életútjának bemutatására, másrészt ezt a korszakot ő maga is jól ismeri. "Meg akartam mutatni a kádári konszolidáció nyomasztó, besúgókkal és jelentésekkel teli időszakát, úgy, hogy közben elmesélek egy egyszerű történetet egy kiemelkedő figuráról" – mondta a rendező.
A történet szerint egy fiatal irodalmár, akit a filmben Fekete Ernő alakít, azt a feladatot kapja a titkosszolgálattól, hogy menjen ki Brüsszelbe, lépjen kapcsolatba az emigrációban élő idős szociáldemokrata politikussal, és hozza haza. Az Eszenyi Enikő által életre keltett Kéthly Annával való találkozás egy igazi szellemi párbaj, amelyen keresztül régi emlékek, mélyen eltemetett érzelmek kerülnek felszínre és amelynek hatására a fiatalember fokozatosan felfedez egy másik Magyarországot.
A kétnapos brüsszeli forgatást leszámítva Budapesten forgatott film 250 millió forintból készült, ehhez elsősorban a Magyar Mozgókép Közalapítvány nyújtott támogatást. Eszenyi Enikő és Fekete Ernő mellett az október 15-én debütáló filmben láthatjuk többek között Cserhalmi Györgyöt, Kováts Adélt, Szilágyi Tibort, Hámori Gabriellát, Hollósi Frigyest és Básti Julit.
Kéthly Anna 1889-ben született Budapesten. Gyors- és gépírói, majd könyvelői képesítést szerzett. 1907-től magántisztviselőként dolgozott Budapesten és Kassán. 1919 végétől a szociáldemokrata nőmozgalom egyik vezetője volt, 1926-1938 között szerkesztette és kiadta a Nőmunkás című lapot. 1920-ban lépett be az MSZDP-be, majd 1922 és 1948 között tagja volt a párt vezetőségének, 1922 és 1939, illetve 1945 és 1948 között parlamenti képviselőként is tevékenykedett.
Pártja megbízottjaként tárgyalt a polgári politikusokkal és az angolszász szövetségesekkel a háborúból kiugrás lehetőségéről. 1945-től a Szociáldemokrata Párt politikai bizottságának tagja, 1948-ig pártja frakcióvezetője és a parlament alelnöke volt. Ellenezte a Magyar Dolgozók Pártjával való együttműködést, a két munkáspárt egyesülését, s inkább a polgári erőkkel kereste a szövetséget.
Kéthly Annát, mint a munkásegység ellenzőjét 1948-ban kizárták a pártból, majd megfosztották képviselői mandátumától. 1950-ben összeesküvés és kémkedés vádjával letartóztatták, 1954-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, de még ugyanezen év végén egyéni kegyelemmel szabadult. 1956-ban részt vett az SZDP újjászervezésében, október 31-től a párt elnöke, november 2. és 4. között pedig Nagy Imre kormányának államminisztere volt. 1956 novemberében a II. Internacionálé bécsi értekezletén értesült a szovjet intervencióról, ezért nem tért vissza Magyarországra.
Kéthly Anna Belgiumban telepedett le, és 1957-ben a Kádár-rendszerrel szemben álló Magyar Forradalmi Tanács elnöke, valamint a Szabad Magyarország Nemzeti Képviselete nevű emigráns szervezet elnöke is lett. 1958-tól az MSZDP emigrációban létrejött szervezetének elnöki teendőit látta el. 1957 és 1964 között ő szerkesztette a Londonban kiadott Népszavát, 1970 és 1973 között pedig a Szociáldemokrata Szemle alapító szerkesztője volt. 1962-ben az 1954-es vádak alól felmentették, de egyúttal államellenes tevékenység miatt ugyanannyi évre ítélték, mint ahányat a börtönben töltött. Kéthly Anna 1976-ban a belgiumi Blankenbergében hunyt el, hamvait 1990-ben hozták Budapestre, 1994-ben rehabilitálták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap